Elkötelezett mérnöktanár

Horváth István Apáczai Csere-, Életpálya- és Millennium 2000-díjas mérnöktanár, a több mint három évtizedes múltra visszatekintő Schilling János Alapítvány egyik alapítója és elnöke.

– Apai felmenőim Fertőszéplakról származnak, ahol annak idején nagyon sok Horváth család élt – kezdte Horváth István. – Egymást úgynevezett ragadványnevekkel különböztették meg, így voltak például „dombi” vagy éppen „ámerikás” Horváthok, mi pedig a „Miklósok”. Hivatalosan természetesen ezt az előnevet nem használom, de amikor elkezdtem rajzolni, megkülönböztetve magam sok-sok névrokonomtól és pályatársamtól, a Miklós Horváth István művésznéven alkottam.

Az ősök mindnyájan molnárok voltak. – Sándor nagyapának hét gyermeke volt, akik közül ketten, Kálmán és Lajos nagybátyáim a nagy világválság idején „kitántorogtak” Amerikába. Mint a fiúk közül mindenki, ők is kitanulták a molnár mesterséget, Cleveland környékén telepedtek le. Édesapám az első világháborúban matrózként a legendás Szent István csatahajón szolgált. 1918 júniusában éppen szabadságon volt, amikor olasz torpedós gyorsnaszádok elsüllyesztették a Monarchia haditengerészetének büszkeségét. Leszerelését követően Budapesten úri szabóként dolgozott.

– Édesanyám családja, a Pokker família a 18. században Hollandiából telepedett Eszterházára – folytatta Horváth István. – Mint kiváló útépítő szakemberek ők kapták a megbízatást, hogy a Hanságon keresztül megépítsék azt az utat, melyen aztán 1773-ban Mária Terézia hintója is végiggördült. Többszörösen átépítve és feltöltve ez az út ma is létezik. Pokker János nagypapa kétszer nősült, összesen 18 gyereke született, köztük az édesanyám. Édesapámmal 1926-ban kötöttek házasságot. A háború után költöztünk haza Fertőszéplakra. Eszterházára nap mint nap gyalog jártam át az elemi iskolába, majd élethivatást választva 1952-ben iratkoztam be a soproni Kempelen Farkas Gépipari Technikumba. Új iskola volt ez akkoriban, mi voltunk a második osztály, ma már legendás tanárokkal, Abonyi Ákos volt az igazgató, az osztályfőnököm pedig Baráth Zoltán tanár úr.

Horváth István változatos pedagóguspályája során óraadóként, illetve mérnöktanárként tanított a Széchenyi- és a Berzsenyi-gimnáziumban, oktatott fizikát Sopron mindkét kereskedelmi iskolájában, évekig volt a villamosipari képzés szakfelügyelője, majd a VasVillából ment nyugdíjba. Kreativitását mi sem jellemzi jobban, mint hogy közel száz elfogadott újítása van, három alkalommal kapta meg a kiváló újító aranyfokozata kitüntetést. Grafikusként is jegyzett művész, panorámaképeivel számos város főterét, illetve történelmi emlékhelyet örökített meg. 

Családi háttér: 1937-ben született Budapesten. Édesapja szabómester volt. Édesanyja a háztartást vezette, majd később hivatalsegédként dolgozott egy iskolában. Felesége tanítónő, a Petőfi Sándor Általános Iskolából ment nyugdíjba. Edit lányuk tanárnő, István fiuk pedig több sportágban is edző, illetve masszőr.