Sopron KC: teljes a magyar névsor

| Munkatársunktól

Rutinos hazai játékosokkal kötött szerződést a Sopron KC, ezzel teljessé vált a magyar mag, már „csak” a légiósok kiválasztása van hátra a keret kialakításánál.

A Sopron KC bejelentette: két olyan tapasztalt kosaras is marad városunkban, akik tavaly is Sopronban játszottak: Supola Zoltán és Takács Norbert is új kontraktust írt alá. Supola átlagosan 23, Takács Norbert pedig 24 percet töltött a pályán a 2019–20-as szezon bajnoki mérkőzésein, tehát két meghatározó játékost sikerült megtartania az együttesnek.  

Emellett még egy olyan kosárlabdázó érkezik, aki jelentős rutinnal rendelkezik: az irányító Halász Ákos korábban hat évig szerepelt Pécsett, ahol egyik szezonjában csaknem kilencpontos átlaga volt, emellett több mint öt gólpasszt is kiosztott mérkőzésenként. Az „A” csoportban megfordult még a Körmend és a Kaposvár együttesénél is, a legutóbbi szezonban pedig az NB I. B csoportban szerepelt, a Budapesti Honvéd csapatánál. A 29 éves, 183 centi magas játékos legutóbbi idényében csaknem 10 pontos és 7,5-ös lepattanóátlaggal rendelkezett.

Ezzel teljessé vált a magyar kerettagok névsora a 2020–21-es szezonra, amelyben a következő hazai játékosokkal száll harcba az SKC: Halász Ákos, Fazekas Csaba, Supola Zoltán, Takács Norbert, Popadic Miljan, Werner Viktor, Schöll Richárd és Bagó Martin.

Teljes verzió