A láb most is kéznél volt

| Munkatársunktól

Jubilált a világ gyalogló nap rendezvénye Sopronban: városunk idén a 20. alkalommal csatlakozott a sportrendezvényhez.

 A túrázók az Alsólövér utcában találkoztak, majd választhattak a 12 kilométeres, illetve a 6,8 kilométeres távok közül. A gyerekeket egy kényelmes, 5 kilométeres séta várta a világ gyalogló napon.

– Nem volt igazán jó időnk, hiszen vasárnap reggel esett az eső – mondta Kósa István, a Sopron Városi Szabadidős Sportszövetség elnöke. – Ennek ellenére három csoportban csaknem száz résztvevője volt a túráknak, ami örömteli számunkra. Idén a gyalogló napot is a BeActive (Legyél aktív) európai sporthét keretén belül rendeztük meg, célunk pedig nem változott: szeretnénk, ha minél többen élnének sportosabb életet és kimozdulnának otthonukból, a ké­­nyelmes fotelekből.A „láb mindig kéznél van” mottójú sportrendezvényt kö­­zösen szervezte a soproni Sportfelügyeleti Csoport, valamint a Sopron Városi Szabadidős Sportszövetség.

Teljes verzió