Lezárja határait Magyarország

| MTI

Csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére – jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlament ülésének elején.

A kormányfő hozzátette, a különböző rendezvényeket általánosan betiltják, a szórakozóhelyeket, mozikat is bezáratják. Az éttermek, kávézók, üzletek 15 óráig maradhatnak nyitva. Ez a szigorítás az élelmiszerüzletekre nem vonatkozik.

„Azt javasoljuk, hogy a családi eseményeken kívül mindenki halasszon el minden találkozót. Az idősek legyenek rendkívül óvatosak. Ne hagyják el a lakásukat” – tanácsolta a miniszterelnök. 

Kitérve arra is, hogy az önkormányzatok szervezzék meg az otthon maradt idősek ellátását. 

Orbán Viktor hozzátette: közös cselekvésre, nemzeti összefogásra van szükség a koronavírus elleni védekezésben. 

A miniszterelnök hangsúlyozta, a legnagyobb esélyünk akkor van, ha összefogunk. A koronavírus-járvány kezelése hosszadalmas és nehéz lesz, az élet a következő hónapokban nem olyan lesz, mint megszoktuk. 

Orbán Viktor közölte, a következő hónapokban az egészségügyben és a rendfenntartás területén dolgozók munkája a legfontosabb. A kormányfő megköszönte a tevékenységüket, és azt kérte az emberektől, segítsék a munkájukat.

Teljes verzió