Életkezdési segítség

| Madarász Réka

A közeljövőben két esemény szervezésében is részt vesz az Árvácska Alapítvány.

Pénteken 19 órától Hoffer Szilvia számol be indiai úti élményeiről a Búgócsiga Akusztik Gardenben a Gerilla Impró színház részvételével. Szilvi a belépődíjakból befolyt összeget az Árvácska Alapítványnak ajánlotta fel. Ezt megelőzi a Csigajó Adnijó karácsonyi anonim ajándékozás. 17 órától átadják az állami gondozott gyermekeknek készített, szépen becsomagolt ajándékokat. Az adakozás anonim, vagyis az adományozónak nem szabad elárulnia magáról semmit. 

Szombaton 18 órától a GYIK Rendezvényházban folytatnak kerekasztal-beszélgetést az Árvácska Alapítvány tagjai a civil szervezet működéséről, programjairól és célkitűzéseiről. A meghívott vendég Kiss Tibi, a Quimby zenekar énekese lesz, aki saját élettörténetével kapcsolódik a témához.

– A beszélgetés célja szervezetünk „Start” programjának népszerűsítése – tudtuk meg Lánczi Zsuzsannától, az Árvácska Alapítvány kuratóriumának elnökétől. – A program tulajdonképpen egy egyéni ösztöndíj, ami az állami gondoskodásban élő fiatal felnőtteket segíti az életkezdésben. A fiatalokra nagy teher hárul, amikor az intézményből kikerülnek a nagybetűs életbe. Meg kell tanulniuk az önállóságot, a pénzzel való gazdálkodást. Ezért a sikeres munkahelykeresést követően közösen felkeressük a munkaadókat. Kérjük, hogy gondoskodóan figyeljenek fiataljainkra, tanácsaikkal segítsék minél gyorsabb beilleszkedésüket az adott közösségbe.

Jelenleg négy fiatalt támogat az alapítvány: három Budapesten, egy Sopronban él. A civil szervezet hozzájárul a lakhatásukhoz, és mentort is biztosít számukra a „Start” program ideje alatt.

Teljes verzió