Doni megemlékezés

| Munkatársunktól

A doni áttörés 77. évfordulójára emlékeztek hétfőn a Deák téri II. világháborús emlékműnél.

 Beszédet mondott Csiszár Szabolcs alpolgármester, a műsorban közreműködtek a Fáy-szakgimnázium tanulói, a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, valamint a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör tagjai. A városi program mellett idén is túrát szerveztek a doni áttörésben hősiesen küzdő magyar katonák emlékére. A soproni hagyományőrzők szombaton 25 kilométert gyalogoltak télies körülmények között.

1943. január 12-én kezdődött a doni katasztrófa, amikor a szovjet seregek áttörték a magyar arcvonalat, és néhány hét alatt felmorzsolták seregeinket. A hiányos felszerelésű Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg kétszázezer katonájából végül alig hatvanezer tért haza.

Teljes verzió