A felnőtt báloknak is reneszánszuk van. Nem egyet közülük nem csupán a szórakozás kedvéért szerveznek. Ezeken kiemelt szerep jut az adományozásnak. A belépődíjakból vagy a felajánlott tombolák értékesítéséből rászoruló közösségeket, intézményeket segítenek.

A magyarok döntő többsége büszke európaiságára és, hogy az unió tagjai vagyunk, másrészt pedig a kormány is ezerszer kijelentette már, hogy Magyarország jelene és jövője az Európai Unió. Számunkra nincs más út, ami persze értelemszerűen nem zárja ki, hogy kölcsönös előnyök alapján más, az unión kívüli országokkal is együttműködjünk.

A gondolkodás középpontjában a gyermeket vállaló családok állnak. Ez már önmagában is egy erkölcsös, humánus programelem lehetne, de ha kiegészül az említett támogatásokkal, kedvezményekkel és a különböző lehetőségekkel, akkor az már a mindennapokban is kézzelfogható társadalmi valósággá válhat.

A számvetést ki-ki elvégzi, s aztán tesszük a dolgunkat a jövőben is, lehetőségeink, tudásunk és szorgalmunk szerint. Őszintén remélem, hogy amikor olvasóink felmérik, visszaidézik az idei év történéseit, a jó dolgok többségben lesznek, s egy szép, sikeres évet zárnak.

Emelkedett a munkából szerzett pénzek aránya a társadalmi juttatásokhoz képest, és folyamatosan csökken a munkanélküliség. A nyugdíjasok pedig élvezhetik a pluszjuttatásokat, s az inflációhoz igazított korrigált nyugdíjukat.

Mert egy ponton túl ez a sok pénz már nem szolgálja majd a labdarúgás fejlődését, sőt, paradox módon sokkal inkább gátja lesz. Ezt pedig senki sem akarja, még a szerény keresetű szurkolók sem, akiknek csak örök álom marad a kisebb-nagyobb klasszisok luxusa.

Ha a mi lehetőségeinkhez képest megfelelő mennyiségben tudunk majd egyedi ismérveket hordozó borokat előállítani, akkor igenis lesz esélyünk a világfajták tengerében, s Magyarország érdemben is rákerülhet a világ bortérképére.

Az éttermi (szállodai) vendéglátás a turizmus egyik fontos alapja, ezért aztán nem mindegy, hogy milyen kép alakul ki a külföldiekben a magyar konyhákról, azokban, akik már túl vannak a »puszta, csikós, gulyás szentháromságon.

Szerencsére a közlekedők nagy többsége betartja az írott és íratlan szabályokat, de mégis előfordulnak kisebb és sajnos súlyosabb balesetek is. Néha csak a szerencse menti meg a zebrán átrohanó gyerekeket, az elmélázó (jobbára idős) felnőtteket vagy a kerékpárral áthajtókat.

Van racionális és érzelmi indoka a »mindenáron kijutni az Eb-re« gondolatkörnek, de ez egyet jelent a jövő felélésével, mert konzerválódnak – legalább 3 évig – a jelen struktúrái, amelyekről már bebizonyosodott, hogy rosszak, nem tudják kiemelni a magyar focit a mocsárból.