Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ültessünk gyümölcsfát!
A szakszerű ültetés nagyon fontos a gyümölcsfák esetében – mondta lapunknak Kónya Kristóf. Fotó: Filep István

Az alma és a körte népszerűsége töretlen, számtalan fajtája létezik

Ültessünk gyümölcsfát!

| Madarász Réka | Zöld Sopron

Ha gyümölcsfát szeretnénk telepíteni a kertünkbe, még időben vagyunk, hiszen erre legközelebb tavasszal, a fagyok elmúltával lesz lehetőségünk. A szakember szerint egyre népszerűbbek az ellenálló bio- (vírus- és gombatoleráns), továbbá a déli gyümölcsök.

A zöldségek és gyümölcsök ára az egekbe szökött, ennek köszönhetően egyre többen döntenek úgy, hogy ők maguk termesztik meg, amit elfogyasztanak. Szerencsére az egészséges életmód híveinek tábora is folyamatosan nő, akik számára fontos, hogy tudják, honnan származik, amit megesznek.

– Az utóbbi időben rengetegen szeretnének biogyümölcsöt termeszteni, amit nem permeteznek – osztotta meg velünk tapasztalatait Kónya Kristóf erdész, parképítő és -fenntartó, valamint dísznövénytermesztő technikus. – Ez természetesen a nemesítőket is arra sarkallja, hogy rezisztens fajtákat alkossanak. Ilyen például a Top szilva sorozat (TopKing, TopFive,), melyek nagymértékben ellenállnak a sarkavírusnak, a szilva és a kajszi nagy ellenségének. Szintén ellenálló a Pinova alma vagy – hogy egy magyar fajtát is említsek – a Feketicsi meggy.


Százszázalékosan bio körülmények között termeszthető a homoktövis, ám nem mindegy, hogy milyen földbe ültetjük: a homokos, enyhén savanyú talajt kedveli. Az alma és a körte népszerűsége töretlen, fajtáinak se szeri, se száma. Az éghajlat folyamatosan melegszik, így már hazánkban is megélnek az olyan déli vidékeken őshonos növények, mint a füge, az olajfa, a gránátalma, a kivi vagy a khaki szilva.

– Természetesen a pénztárcánktól is függ, hogy szabadgyökeres vagy konténeres gyümölcsfa mellett döntünk-e – folytatta a szakember. – A konténeres óriási előnye: szinte biztos, hogy megmarad. A szabadgyökeres olcsóbb, viszont ha nem szakszerűen ültetjük, könnyen elpusztulhat. A legtöbben ott rontják el, hogy túl mélyre ültetik a fát, holott az oltásnak mindig a föld fölött kell lennie.

Az ültetés a két típusnál szinte azonos módon történik. Miután kiástunk egy 50×50 centiméteres gödröt, két módszer közül választhatunk. Először beletesszük a gödörbe az érett marhatrágyát, arra vékony rétegben földet lapátolunk, ráhelyezzük a gyümölcsfát, és földdel beterítjük. Vagy a földet és a trágyát jó alaposan összekeverjük, és ezzel az eleggyel temetjük be a gyümölcsfát. Mindkét esetben alaposan be kell locsolni a fát. A facsemeténket eleinte sűrűbben, később ritkábban ajánlott öntöznünk.

Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...