Az előző lapszámunkban (Halomsírok a Várhelyen, Soproni Téma, 2020. június 10.) megírtuk: a korai vaskorban (Kr. e. 7. század) a hegyvonulatokon épített földvárak természetes védelmet biztosítottak a veszély idején menedéket kereső lakosságnak. A Várhely a soproni belvárostól mintegy 5 kilométerre, egy majdnem 500 méter magas gerincen fekszik. Az erődítményhez délről hozzávetőlegesen 200 kisebb-nagyobb halomsír csatlakozik egy alacsonyabban fekvő domboldalon, a telephez vezető mai út két oldalán. A Várhelyről már a XIX. század végétől kerültek elő leletek, 1887–1911 között folyamatosan, majd 1932-ig megszakításokkal folytak itt ásatások, elsősorban a sírhalmok területén, melyek során körülbelül 80 sírhalmot bontottak fel. Patek Erzsébet további 10 sírhalmot tárt fel, öt helyen vágta át a sáncot, és a földvár belső területén is folytatott ásatást. A földvárhoz vezető út mentén találjuk a Kr. e. 8–6. századi temetőt. Az 1971–1978 között végzett ásatást a még felszínen látható temetkezési halmok (tumulusok) pontos felmérése és térképezése előzte meg. Eddig 159 halmot sikerült pontosan azonosítani és a korábbi számozással összevetni.  

A történelmi emlékek nagyközönségnek történő bemutatása érdekében elődeink már több mint egy évszázada megtették az első lépést (1893). Ezt azóta is fontosnak tartja mind a régész szakma, mind pedig a terület vagyonkezelője. A 131. számú tumulust régészeti bemutatóhelyként a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. rekonstruálta a korábban itt ásató MTA Régészeti Intézet, majd a Scarbantia Régészeti Park Alapítvány szakmai közreműködésével. A 2018-ban átadott régészeti örökség tanösvény a legfrissebb kutatási eredmények felhasználásával 8 állomáson háromnyelvű információs táblákon mutatja be az itt található értékeket.

Forrás: A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. gondozásában megjelent a Várisi sétaút tanösvény című kiadványa.