Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Műszeres élőfavizsgálat
Őry Botond Imre erdőmérnök mutatta be az érdeklődőknek az egyik műszeres vizsgálati módszert Fotó: Filep István

Műszeres élőfavizsgálat

| P. Horváth László | Zöld Sopron

Erdészek, faápolók, kertépítők, egyetemi hallgatók, valamint a térségi önkormányzatok képviselői vettek részt a Soproni Egyetem szervezésében megtartott élőfavizsgálaton. A résztvevők négy módszert ismerhettek meg.

A köztereken, utcákon, parkokban lévő idős vagy éppen nagyra nőtt fák esetében rendszeresen visszatérő kérdés, hogy mikor nyírják meg azokat, vagy esetleg vágják ki. A Soproni Egyetemen az elmúlt héten megtartott bemutatón megjelent Sopron térségi településvezetők egyaránt arról számoltak be, hogy a kivágásokat a lakosság általában ellenzi. Miközben az a cél, hogy még azelőtt megszüntessék a balesetveszélyes állapotot, mielőtt például egy vihar kidönti a fát. Hasonlóképpen vélekedtek a megjelent erdészeti szakemberek, faápolók, illetve egyetemi hallgatók is. 

– A fa vizsgálata elsődlegesen szemrevételezéssel kezdődik, a törzs, a lombkorona állapotáról a szakértők következhetnek a növény állapotára – mondta lapunk érdeklődésére dr. Bejó László, a Soproni Egyetem tanára, a Bódig József Roncsolásmentes Faanyagvizsgálati Laboratórium vezetője. – Amennyiben bármilyen kétség merül fel a szakemberekben, akkor következhet a műszeres eljárás. A mostani eseményen négyféle módszert mutattunk be az érdeklődőknek. A fő kérdés mindig az, hogy hogyan lehet megítélni, hogy egy fa egészséges, biztonságos-e, valamint az is, hogy hogyan láthatunk bele a fa törzsébe anélkül, hogy kivágnánk azt.

A műszeres bemutató lebonyolításában részt vett Divós Ferenc egyetemi tanár, a terület nemzetközileg is elismert szak­embere, valamint Puskás Lajos faápoló is.

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...