Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Megújult a soproni „kék”
Szeverényi Béla, a Soproni Természetjáró Szakbizottság elnöke Fotó: Pluzsik Tamás

Környékünkön közel négyszáz kilométer jelzett turistaút van

Megújult a soproni „kék”

| Pluzsik Tamás | Zöld Sopron

A közelmúltban készült el a Deák térről induló és oda vissza is érkező, közel 27 kilométer hosszú soproni „kék” jelzés felújítása. A turistautak jelölését időről időre újrafestik a szakemberek.

Sopronban, illetve a város környékén közel négyszáz kilométer jelzett turistaút van, ez összességében több ezer turistajelzést jelent. Fücsök Károly, a Lövér Természetjáró Egyesület vezetője a felelős a turistajelzések szakszerű felújításáért, hivatalos megnevezés szerint ő a jelzésfestő-vezető.

– Négy–öt fős csoportokban mintegy harminc ember vesz részt a munkában, és így öt év alatt érünk körbe – mondta Fücsök Károly. – Ezen időn belül minden jelzést kiegészítünk, felújítunk. Legutóbb pályázati forrásból a Deák térről induló és oda vissza is érkező, közel 27 kilométer hosszú soproni „kék” jelzést újítottuk föl. Ez az út sajnos nem része az országos kéktúrának, ahhoz hozzánk legközelebb Kőszeg közelében, az Írottkőnél lehet csatlakozni.

A túrázásnak egyébként nagy múltja van Sopronban, a helyi természetbarát szövetség az 1960-as évek elejétől működik. Ekkor és az ezt követő időszakban élte fénykorát a szervezett soproni természetjárás.

– Még gyerekként én is ebben az időszakban köteleztem el magam a természet szeretete, a természetjárás mellett – mesélte Szeverényi Béla, a Soproni Természetjáró Szakbizottság elnöke. – Szüleimmel együtt túráztunk, kirándultunk a környékbeli hegyekben, ami abban az időben, a vasfüggöny miatt sokkal behatároltabb lehetőségekkel járt. Később én lettem a Scarbantia Természetjáró Szakosztálynak a vezetője. Sajnos, egyre kevesebben vagyunk, legalábbis szervezett természetjárók egészen biztosan.

Nem kell temetni a természetjárást, hisz valójában az „csak” átalakult: egyéni túrázók, családok, baráti társaságok járják az erdőket, látogatják a soproni és környékbeli kilátókat.

– Így a mi feladataink is megváltoztak: túravezető-képzéseket szervezünk, hogy az egyéni kirándulók is megismerjék a „turista KRESZ-t”, a jelzéseket – folytatta Szeverényi Béla. – Elmondjuk, hogy mit jelent például a háromszög (hegytetőre, kilátóponthoz vezető út) vagy a kitöltött kör (forráshoz vezető út), nem utolsó sorban pedig társadalmi munkában karban is tartjuk, rendszeresen fel is újítjuk ezeket a jelzéseket. 

Kapcsolódó cikkek

A Fertő-táj ékei

2018. 12. 19. | Munkatársunktól

Kiosztották a legszebb ház a Fertő-tájon pályázat díjait. A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa a hagyományos évzáró rendezvényén adta át az elismerő címeket.