Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Meghökkentő állatfotók
Kránitz Roland Repülő gyík és Hoppsz című fotójával került be a válogatásba. Fotók: Kránitz Roland

Kránitz Roland ismét rangos versenyre nevezett

Meghökkentő állatfotók

| P. Horváth László | Zöld Sopron

Kránitz Roland két fotóját is beválogatták a Magyarország 365 pályázat legjobb alkotásai közé. A Soproni Fotóklub tagja e mellett idén is benevezett Az év legviccesebb természetfotója versenyre, két előválogatón már túljutott.

A Magyarország 365 fotópályázatot még 2019-ben hirdette meg a kormány, hogy bemutassa az ország értékeit. Amatőr és hivatásos fotográfusok három kategóriában nevezhettek. 2020-ban 28 ezer kép érkezett a felhívásra, a nyáron tették közre a legjobbnak választott 365 alkotást. Kránitz Roland kettő fotója (Repülő gyík, Hoppsz) is bekerült a válogatásba.

– A természetfotózás magányos műfaj, és egyben nagy kitartást is kíván – idézte fel Kránitz Roland a fotók keletkezésének történtét. – Az üregi nyulakat Tiszaalpáron fotóztam, és ahhoz, hogy belesimuljak a természetbe, előzetesen egy nagy lest kellett építenem. Egész nap bent voltam, odakint negyven Celsius-fokos volt a hőség. Már majdnem feladtam, amikor előjöttek a rejtekhelyükről a nyulak. Nekem pedig már csak a megfelelő pillanatra kellett várnom. A nap végére rendesen elfáradtam, de utólag visszagondolva is megérte, hiszen jó felvételek készültek. A Repülő gyík fotónál szerencsém volt: éppen felpillantottam az égre, és megláttam egy szalakótát, szájában a gyíkkal. Azonnal fotóztam.

Kránitz Roland a Soproni Fotóklub tagjaként idén is benevezett Az év legviccesebb természetfotója versenyre. – A fotóm már két előválogatón túljutott – tette hozzá. – Bízom benne, hogy ezúttal is sikerül jó eredményt elérnem. Ezt erősíti az is, hogy a közösségi oldalra feltöltött fotók között az enyém meglehetősen magas kedvelést kapott.

Mint arról lapunkban beszámoltunk (Természetfotós siker, Soproni Téma, 2020. november 4.), tavaly magyar siker született Az év legviccesebb természetfotója versenyen. Kránitz Roland a közönségdíjat szerezte meg az ’O Sole Mio című felvételével. Roland egyébként 2007 óta foglalkozik fotózással, több önálló kiállítása is volt.

Országos siker: Kránitz Roland a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége által meghirdetett Az év fotográfusa versenyén a második helyezést érte el.


Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...