Találkozásunkkor egy nagy dobozból szedi elő féltett „zsákmánya” egy részét a mágneshorgász: előkerül egy szerencsét hozó patkó, egy régi keverőtárcsás mosógép fedele, zseblámpa, szovjet evőeszközkészlet, illetve olyan ereklye, mint például egy második világháborús bajonett.

– Ez a különleges hobbi 4–5 évvel ezelőtt jelent meg hazánkban, engem 2 éve „szippantott be” – mesélte Cziráki Gyula. – Számomra a legfontosabb vizeink tisztítása, emellett egy remek időtöltés: kint vagyunk a természetben, teljesen elmélyülünk, és átéljük az ősi tevékenység, a vadászat izgalmát. „Kifogtam” már egy nagyméretű páncélszekrényt. A talált tárgyat átadtam a rendőrségnek, hiszen akár egy bűntény is állhat a mögött, hogy a széf a vízbe került. Ugyanúgy kötelességünk értesíteni a rendőrséget, ha lőszert, fegyvert, háborús töltényt vagy robbanószert találunk.

A horgászok a víz alján megbúvó fémtárgyakat egy rendkívül erős, kötélre kötött mágnes segítségével húzzák ki. A tavak, folyók, patakok és kutak sok tárgyat rejtenek, melyek akár 100 évig is feküdhetnek a víz alatt. A horgászat nem feltétlenül magányos tevékenység, emelte ki a mágnespecás: – Számomra nagy öröm, hogy a családom is támogat ebben a tevékenységben: négy lányom is örömmel ragadja meg a kötelet, és kutat a víz alján, a „kütyük” világa helyett a természet veszi őket körül. Látom a szemükben a csillogást, ahogy a „kapásra” várnak.

A mágneshorgászat jelenleg nem engedélyhez kötött, ám művelője szerint a jövőben elképzelhető a szabályozás is ezen a téren. Számára fontos, íratlan szabály, hogy a hagyományos horgászokat nem zavarja, ahol ők pecáznak, oda nem dobja be a mágnesét. Azt is alapelvnek tartja, hogy minden kiemelt tárgyat, még az értéktelenebb darabokat is magával vigye, ezzel is óvva a környezetet.