Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Hulladék nélkül a környezetért

| Madarász Réka | Zöld Sopron

A hulladékmentes (zero waste) életmód hívei – a környezet védelme érdekében – igyekeznek minél kevesebb szemetet termelni, a feltétlenül szükségeseket szelektálni, az árut pedig helyi termelőktől megvásárolni.

Gyuris Anett projektmenedzserként sok környezetvédelemmel és egészséges étkezéssel foglalkozó pályázattal találkozott. Munkája során került kapcsolatba Kump Edina környezetkutatóval. Magyarország egyik ismert szakemberének a lelkesedése Anettre is átragadt. Néhány hónapja költözött Budapestről Sopronba, azóta nagy erőkkel kutatja az itteni lehetőségeket. 

– Sokan azt hiszik, hogy a hulladékmentes életmód macerás: drága eszközöket igényel, és a kényelemről való lemondást hozza magával – osztja meg velünk tapasztalatait Anett. – A legfontosabb azonban az, hogy mindenki a komfortzónájának megfelelő apró változtatásokat vezessen be: például kezdje el szelektíven gyűjteni a hulladékot, palackos ásványvíz helyett fogyasszon a Magyarországon rendkívül jó minőségű csapvízből, amit tetszés szerint ízesíthet és egy kis kulacsban bárhova magával vihet.

A legtöbb szemét a termékek csomagolásából keletkezik, ezért az eltökélt ifjú hölgy próbál csomagolásmentesen élelmiszert vásárolni. A piacra viszi saját mosható vászonszatyrait, a sajtoshoz, a henteshez pedig a dobozait, visszazárható nejlontáskáit. Eddig még senki sem tette neki szóvá, amikor valamelyik nagyobb áruház pénztáránál anyagból készült táskában mérette le a magvakat vagy a zöldségeket, vitte a pékárut.

– A környezettudatos életmód része az is, hogy lehetőleg helyi termelőktől vásároljunk, vagyis minél kevesebbet utazzon a termék – fejezte be Anett. – Ha például a külföldről érkező narancs, banán helyett itthoni birsalmát, sütőtököt, szőlőt fogyasztunk, nemcsak a magyar mezőgazdaságnak, hanem a szervezetünknek is jót teszünk.

Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...