Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Gyülekeznek a gólyák
Fotó: illusztráció

Gyülekeznek a gólyák

| Cziráki Viktória | Zöld Sopron

Egy-két héten belül útra kelnek a gólyák a Fertő–Hanság Nemzeti Park területéről a telelőhelyeik felé. A mintegy tízezer kilométeres út során átkelnek a Földközi-tengeren és néhányan egészen Dél-Afrikáig repülnek.

A gólyafiókák ezekben a napokban hagyják el a villanyoszlopok, kémények tetejére épített fészkeiket, készülnek életük első „nagy megmérettetésére”. Kisebb-nagyobb csapatokba verődve még egy ideig Európában maradnak, majd útnak indulnak a telelőhelyeik felé. 

– Nagy út a madaraknak a kö­­­­­­zel tízezer kilométeres táv, sokan el is pusztulnak – mondta el a Soproni Témának Pellinger Attila zoológus. – Az első időszak egyébként is kritikus a gó­­lyák életében. A kikelő kisgólyák mintegy negyede elpusztul még azelőtt, hogy el tudná kezdeni élete első vándorútját. Legnagyobb „ellenségeik” a középfeszültségű vezetékek, ezek sok állat pusztulását okozzák. Ha a ma­­darak túlélik ezt az időszakot, akkor akár 10–15 évet is megélhetnek. Tapasztalatot szereznek idősebb társaiktól – hiszen a ta­­nulásnak nagy szerepe van az életükben –, megismerik az útjuk vonalában található élőhelyeket, ahol táplálkozni és pihenni tudnak. Nehezíti a helyzetüket, hogy a te­­lelőhelyre vezető út során át kell kelniük a Földközi-tengeren. A nálunk honos fehér gólyák a Boszporusz-tengerszoroson kelnek át, míg a Nyugat-Európában fészkelő gólyák Gibraltár felé vonulnak. A szorosok feletti meleg légáramlatokat használják az átkeléshez. Ezután Észak-Afrikában fel kell annyira erősödniük, hogy a Szaharát át tudják szelni. Egy részük a sivatagtól délre Közép-Afrikában marad, de jelentős részük eljut Dél-Afrikába.

A madárgyűrűzések még az 1900-as évek elején indultak meg, ennek segítségével a vándormadarak útvonalát szinte pontosan tudjuk követni. De vannak Magyarországon kelt gólyák, amelyet műholdas nyomkövetővel láttak el, ez még pontosabbá teszi a helymeghatározást. A gó­­lyák ragaszkodnak a párjukhoz és a fészkelőhelyeikhez is, nem ritka hogy egy-egy gólyapár sok éven át költi ki fiókáit ugyanabban a fészekben.

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...