Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Emléktábla a tv-tornyon
A soproni tv-torony az elmúlt évtizedekben a város egyik ikonikus épületévé vált. Fotó: Sopronmédia – Harka Zoltán

Felkészítették az épületet a következő évtizedek kihívásaira

Emléktábla a tv-tornyon

| Zöld Sopron

Emléktáblát avatott a soproni tv-torony megépítésének 50. évfordulója tiszteletére az Antenna Hungária. Az épületet a közelmúltban újították fel.

A pandémia miatt csaknem két évet kellett várni az ünnepségre, amelyen a torony jelenlegi munkatársai mellett régi kollégák és az országos műsorszórásban kulcsszerepet vállaló állomás alapítói is jelen voltak. Az első soproni tv-adóállomás 1959. december 23-án kezdte meg hivatalosan a sugárzást a Károly-kilátó épületében. Az önálló torony ötlete az 1960-as évek közepén vetődött fel, és 1967-ben véglegesedett az építés elrendelésével.

A Budapest–Győr–Bécs-vonalon kilencszázhatvan telefonvonal, a nemzetközi televízióműsor-csere és a soproni tv-állomás műsorellátása céljából létrehozott bázisállomás kivitelezését a Posta Rádió- és Televízióműszaki Igazgatóság szakembereire bízták, akik a helyi munkatársakkal együttműködve dolgoztak az adók telepítésén. A soproni tv-tornyot végül 1970-ben adták át.

Mint az emléktábla-avatón elhangzott: a tornyot nemrégiben teljesen felújították, cserélték a külső és belső szigeteléseit, ezzel felkészítették az épületet a következő évtizedek kihívásaira, így továbbra is betöltheti a magyarországi távközlésben kiemelkedő szerepét.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...