Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Emlékfa az Erzsébet-kertben

Emlékfa az Erzsébet-kertben

| P. Horváth László | Zöld Sopron

Az idén 150 éves Soproni Városszépítő Egyesület szervezésében az alapító, Flandorffer Ignác emlékére ültettek fát az Erzsébet-kertben. A jubileumi év előadásokkal folytatódik.

A múlt csütörtöki eseményen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője kifejtette: az Erzsébet-kert a fával és a márványtáblával egy újabb emlékhellyel gazdagodott. A jelenlévő óvodásokhoz is szólva hozzátette: minden egyes fa elültetése fontos része az életünknek, hiszen így kivesszük a részünket a klímavédelemből.  

– Az egyetem gyakorló óvodája és a városszépítők között jó a kapcsolat, tavasszal a madarak és fák napján az emlékerdőben már ültettünk közösen fát – ezt már dr. Józan Tibor, az egyesület elnöke mondta. – Talán egyszer ők is városszépítők lesznek, ennek a szellemében szeretnénk még inkább megnyerni magunknak a fiatalokat. A jubileumi emlékév könyvbemutatóján a Szent Orsolya-iskola diákjai vettek részt, a festőtermi kiállításon pedig a sopronkövesdi citerások működtek közre.

Megtudtuk, a faültetés ötletét Varga Mária, a Heimler Károly szakbizottság vezetője vetette fel. A márványon lévő feliratot Sarkady Sándor, a Csatkai Endre szakbizottság vezetője fogalmazta meg, a fát pedig a Sopron Holding Zrt. ajánlotta fel.

Amíg Barcza Attila, dr. Józan Tibor, valamint Abdai Zsolt önkormányzati képviselő elültette a fát, az óvodások egy dalt énekeltek. A márványtáblán található egy QR kód is, amelyet okostelefonnal beolvasva Flandorffer Ignác életéről tudhatunk meg bővebb információkat. A megemlékezéssorozat ezzel nem ért véget, ugyanis a tervek szerint a következő időszakban havi rendszerességgel a városszépítéssel, a város múltjával kapcsolatos előadásokat tartanak.

Flandorffer Ignác munkássága

Flandorffer Ignác 1869-ben alapította meg a Soproni Városszépítő Egyesületet, mindvégig nagy gondot fordított az utak, parkok fásítására. Az egyik legnagyobb szabású műve pedig a soproni gázgyár létrehozása volt. Az azonban kevésbé köztudott, hogy kiemelt figyelmet fordított a szegényekre is: 1872-ben hozta létre a szegényházat. A polgárotthon fenntartását kezdetben magára vállalta.

Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...