A meghitt karácsony dísze
2024. 12. 04. | Madarász RékaMíg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
Emlékerdőt telepített a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás tiszteletére egy hektáron Harkán, a Gida-pataki víztározónál.
Az eseményen Gulyás Andrea az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kiemelt ügyekért felelős igazgatója kiemelte, hogy a nemzetközi kiállítás tiszteletére, mind a 22 állami erdőgazdaság ültet csemetéket egy hektáron, így összesen 2 millió fával bővítik hazánk erdőterületét. Az erdők növelése közös érdekünk, amely hosszú távon szolgálja a következő generációk egészséges életkörülményeit és a megújuló erőforrásokban rejlő potenciálokat.
- A Magyar Kormány egymillió forintos támogatásával és a Tanulmányi Erdőgazdaság munkájával, önerejével valósulhatott meg az erdőtelepítés. Alapvetően kocsányos tölgyet, vadalmát, vadkörtét ültettek a területre, amiket a vadkárok elkerülése miatt kerítéssel is védenek. Az emlékerdő telepítés egyezik a kormány azon céljaival, amit 2030-ig meghatározott az új klímastratégiában, amit a parlament ebben az ülésszakban alkotott meg. Ez a stratégia valós cselekvést és valós intézkedéseket tartalmaz, például az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős csökkentését, továbbá azt a vállalást, hogy 2030-ra a hazai energiafelhasználásban a jelenlegi 13 százalékról legalább 21 százalékra nő a megújuló energiaforrások részaránya – mondta el Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.
Az eseményen Ábrahám István, a TAEG Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon 50 év elteltével rendeznek ismét vadászati kiállítást. Kiemelte: őshonos fajokból álló, minőségi szaporítóanyaggal ültetett, hosszú távon állékony faállománytípust alakítottak ki, amely dacol a globális felmelegedés okozta problémákkal is. A helyszín kijelölésekor figyelembe vették a természetvédelmi és közjóléti szempontokat, valamint a megközelíthetőséget. A szakmai megfontolás alapján a Harka területén található rétre esett a választás, amely nemcsak a községhez kapcsolódik, de kötődik Sopronhoz, valamint a víztározónál kialakított környezethez, ezért közjóléti jelentőséggel is bír.
" Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás 2021. szeptember 25. és október 14. között várja a hazai és nemzetközi érdeklődőket. Az ötven évvel ezelőtti kiállítás fő helyszíne a HUNGEXPO volt, amely 2021-re megújulva ideális színtérként szolgál majd a fő attrakciónak szánt többnyelvű, nemzetközi vendégeket a világ minden tájáról felvonultató központi installáció otthonául. A vásárközpont több mint 35 hektáron, parkos környezetben található, ahol a kiállítási felület meghaladja az 55 ezer négyzetmétert.
Az eseményen a város részéről jelen voltak Péli Nikoletta, Juhász Adrienn, Abdai Zsolt és Magas Ádám önkormányzati képviselők is.
Míg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
Zamatos, testes, illatos vagy gyümölcsös – legtöbben ezeket a jegyeket keressük egy jó borban. Egy azonban biztos: a soproni nedűk méltán híresek, bár...