Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Civilizátorok a Széchenyiben
A széchenyis diákok teljesen elmélyültek a projektnap feladataiban Fotó: Németh Péter

A középiskola diákjai vállalkozóként mérték össze erejüket a projektnapon

Civilizátorok a Széchenyiben

| Munkatársunktól | Zöld Sopron

Idén először tartottak projektnapot a Széchenyi István Gimnáziumban. A rendezvényen az iskola valamennyi diákja részt vett, számot adott kreativitásáról, problémamegoldó, valamint összefogó és erőösszpontosító képességéről.

„Képzeljétek el, hogy a vállalkozásotoknak meg kell szervezni egy fiataloknak szóló rendezvényt vagy egy amerikai tanulmányutat, esetleg egy szabadulószobát kell indítani Széchenyi rejtélyes halálát körbejárva!” – ilyen feladatokat kaptak a Széchenyi István Gimnázium tanulói. Minden osztály elindított egy képzeletbeli vállalkozást, amelynek egy délelőttje volt arra, hogy a kiadott projektet teljes egészében megvalósítsa.

A feladatok pedig – természetesen – az iskola névadójához kötődtek. – A nap alapfilozófiája az volt, hogy nem Széchenyi Istvánt kell követni, hanem azt, amit ő is követett. Így a diákoknak nem a történelmi és egyéb tárgyi tudásukról kellett számot adni, hanem például kreativitásukról, problémamegoldó képességükről – mondta Farkas Gábor, a gimnázium igazgatója.


A civilizátorok az osztályaikban dolgozták ki a vállalkozásuk projektjét, de teljesíteniük kellett egy előzetes feladatot is: egy rövidfilmet forgattak Miért éppen a SZIG? címmel.


– A civilizátor projektnap egyrészt Széchenyi István szellemi örökségéről szólt, másrészt diákjainkról, akik, fogadalmat tettek, hogy ezt az örökséget továbbviszik – tette hozzá Farkas Gábor. – Nagy öröm számomra, hogy láttam a széchenyisták elszántságát, szinte belevetették magukat a feladatokba, amelyeket nagy kreativitással, sokszor egyedi elképzelésekkel megspékelve oldottak meg. Úgy, ahogy egy igazi civilizátorként illik...


A széchenyis projektnap zárásaként a programban résztvevő diákok egy közös puzzle-falat építettek, amelyen rögzítették a nap eseményeit.

Mindenki nyertes

A civilizátor projektnap során a diákoknak 3 és fél órájuk volt arra, hogy megoldják a kijelölt feladatot. A teljesítményüket egy külsős szakértőből, pedagógusból, diákból álló zsűri értékelte, így minden évfolyamban nyertest hirdettek. Az első helyezettek (8.b, 9.b és 9.d, 10.b, 11.c, 12.b) oklevelet és ajándékot, a többiek emléklapot kaptak. Az előfeladatot (rövidfilmkészítés) a 11.c osztály nyerte meg. Farkas Gábor igazgató hangsúlyozta: nem az eredmény, hanem a részvétel volt a fontos.

Kapcsolódó cikkek

Szarvasok az utakon

Szarvasok az utakon

2024. 10. 02.

Beköszöntött az ősz, ezzel együtt megnő a közutakon a vadbalesetek száma.