Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Bővült a vándortáborprogram

| Munkatársunktól | Zöld Sopron

Két új helyszínnel bővül az erdei vándortáborok kínálata, így 2020-ban már kilenc útvonalon járhatják az erdőket a diákok – jelentette be Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

 Újdonságként a Vértesben és a Zselicben is lesznek erdei vándortáborok a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát és a Zemplén mellett. A gyerekek a természeti értékek mellett Magyarország kulturális örökségének olyan kincseit láthatják, mint a visegrádi Fellegvár és a Salamon-torony, a drégelyi és a regéci vár (a Börzsönyben, illetve a Zemplénben), vagy az Árpád-kori mánfai templom a Mecsekben. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: egyértelműen sikeres a vándortáborprogram, melynek idén az a célja, hogy 13 ezer gyerek jusson el az erdei, vízi és bringás vándortáborokba, valamint az újonnan induló zarándoktáborokba. A táborok egységesen 28 ezer forintba kerülnek, az egyhetes turnusokat vezető pedagógusok pedig 100 ezer forintos díjazásban részesülnek. A vándortáborokra január 27-től lehet jelentkezni.

További részletek és jelentkezés: www.erdeivandor.hu 

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...