Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az újrahasznosítás  és az alkotás öröme
Oláhné Zrínyi Andrea alkotása nagy sikert aratott a közösségi oldalon is

Az újrahasznosítás és az alkotás öröme

| Madarász Réka | Zöld Sopron

Az újrahasznosítás napjainkban virágkorát éli, ami talán annak is köszönhető, hogy ismét előtérbe kerültek a fogyasztói társadalom által háttérbe szorított értékek – így az alkotás szerepe is felértékelődött.

Oláhné Zrínyi Andreát korábban már bemutattuk lapunkban (Csodás alkotások hulladékokból – január 16., 7. oldal). A „Kreatív újrafelhasználás” című Facebook-oldal tulajdonosa az akkor készített halaival a közelmúltban különdíjat nyert a Paksi Atomerőmű által meghirdetett pályázaton. A képen látható legújabb alkotása pedig nagy sikert aratott a közösségi oldalon, sőt még az Otthon nevű internetes újság is felfigyelt rá.  

Egyre többen követik az újrahasznosítással foglalkozó internetes oldalakat. Arról, hogy napjainkban miért került a fókuszba ez a téma, Éder Andrea, környezetvédelmi szemléletformálással foglalkozó szakember nyilatkozott lapunknak.

– Az újrahasznosítás egyáltalán nem újkeletű találmány, őseink is így éltek: amit hasznosítani tudtak, azt fel is használták – tudtuk meg Éder Andreától. – Egy termékéletgörbe különböző fázisaiban más-más funkciót láttak el a tárgyak. Emlékszem, a nagyapámnak volt például egy fiókja, ahova azokat a tárgyakat gyűjtötte, amik még jók lesznek valamire. Annak, hogy az újrahasznosítás most ekkora rácsodálkozást vált ki, az az oka, hogy hozzászoktunk a jólét által közvetített pazarláshoz és az egyszer használatos eszközökhöz.

A szakember szerint mélyen legbelül mindenki vágyik arra, hogy alkothasson, ez az emberi személyiség alapvető igénye. A modern világban az alkotás lehetősége sokak számára elveszett: egy gépezet részei, amelynek sokszor nem látják se az elejét, se a végét. Azért használjuk szívesen a körülöttünk lévő tárgyakat, mert maga az alkotás folyamata öröm, az elkészült tárgy pedig hasznos. Andrea azonban fontosnak tartja, hogy az újrahasznosítás ne szemétből szemét gyártása legyen, hanem állítsunk elő valódi értéket: használati tárgyakat, ékszereket, gyermekjátékokat, műalkotásokat!

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...