Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A tudomány szolgálatában
A Ligneum fő feladatainak egyike az egyetemmel kapcsolatos szakmai konferenciák és szimpóziumok megtartása

Ligneum: Ismét várja vendégeit a látogatóközpont

A tudomány szolgálatában

| P. Horváth László | Zöld Sopron

A már jól ismert és látogatott programok mellett idéntől újdonságokkal is készülnek a Ligneum Látogatóközpontban.

A téli szünet után februárban ismét kinyitotta kapuját a Soproni Egyetem botanikus kertjének szívében lévő Ligneum Látogatóközpont.
– Ebben az évben is úgy állítottuk, állítjuk össze a programjainkat, hogy megfeleljünk az egykor kitűzött vállalásainknak – kezdte Orbán Júlia, az Universitas Fidelissima Kft.   rendezvényigazgatója.

– Fő feladatunk az egyetemmel kapcsolatos szakmai konferenciák, szimpóziumok megtartása, a tudományos ismeretterjesztés, a kultúra ápolása, valamint a gyerekek, a fiatalság környezettudatos nevelése. Szorosan ide kapcsolódik az erdőpedagógiai tevékenységünk. Lehetőséget biztosítunk a hallgatók, oktatók műveinek bemutatására, legyen szó diplomamunkákról, szakkönyvekről, képzőművészeti alkotásokról vagy éppen zenéről, versről. A Ligneum teret ad a szárnypróbálgatásnak is. Erre jó példa, hogy februárban mutatkozik be Zsubrits Zsolt első kötetes költő.


Mint megtudtuk, a jól ismert és telt házzal menő rendezvényeket a jövőben is megtartják. A Professzor Plusz program következő vendége prof. dr. Fábián Attila lesz, az Ó régi szép diákélet sorozat következő felvonásában a legendás 1982-es évfolyam eleveníti fel az egyetemi életet, a selmeci hagyományokat. Továbbra is havonta egyszer jelentkezik az angol nyelvű játszóház, a téma ezúttal a tél és a farsang.


A szervezők azonban további újdonságokkal is készülnek. Az egyik program a „Talentum” címet kapta. A cél az, hogy az egyetemi hallgatóság közül bemutassanak olyan tehetségeket, akik kiemelkedők például az irodalomban, zenében, a képzőművészetben. Az első vendég Gál Balázs erdőmérnök-hallgató lesz, aki kimagasló fokon harmonikázik, kürtöl és énekel. Ezen túlmenően a pályájuk elején lévő hallgatók munkáinak bemutatása mellett törekednek arra, hogy az „érett” soproni képzőművészek alkotásai is megjelenjenek. A nyitókiállításon Alpek Éva szőttesei láthatók majd.


A Ligneum továbbra is várja – aktuális nyitva tartásával –  interaktív kiállítótereivel a családokat, osztályokat és az erdész és faipari szakma iránt érdeklődőket.

Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...