Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A természet védelméért
Dr. Gyimóthy Zsuzsanna diákjaival már végigjárta a januárban kihelyezett madárodúkat – azt látták, hogy többségében lerakták már a madarak a tojásokat, sőt, van, ahol a fiókák is kikeltek. Fotó: Filep István

Az Erdei zsibongás elnevezésű túrára kisgyermekes családokat is várnak

A természet védelméért

| Köves Andrea | Zöld Sopron

Kiemelten fontos, hogy a gyerekek számára természetes legyen: óvják és szeressék a környezetet – erre hívja fel a figyelmet a május 10-i madarak és fák napja. Sopronban ennek jegyében több kezdeményezés is várja a családokat.

A madarak és fák napjára színes programmal készül május 7-én, szombaton az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadaspark. A szervezésből kiveszi a részét a Soproni Szakképzési Centrum Vas- és Villamosipari Technikum égisze alatt működő kutatóprogram is, amelynek vezetője dr. Gyimóthy Zsuzsanna kutatótanár, aki tanítványaival együtt készül a családi napra. – Egy játékos kvízzel lepjük meg a kilátogató gyereket a délelőtt 10 órakor kezdődő programon – mondta dr. Gyimóthy Zsuzsanna. – Szerepel a feladatok között tojásfelismerés, készülünk képrejtvényekkel és érdekes interaktív feladatokkal is a témához kapcsolódóan. A legügyesebb csapatot a végén megajándékozzuk. Ezt követően az érdeklődők bekapcsolódhatnak az aktív természetvédelmi munkánkba is. A szomszédos erdőrészbe januárban kitelepített, a tanulók által készített odúkat fogjuk felkeresni. Legutóbbi ellenőrzésünkkor már több odúban lerakták a madarak a tojásokat, sőt néhol már ki is keltek a fiókák. A bejárás során ismerkedünk a mesterséges odúk természetvédelmi jelentőségével és a területen költő madárfajokkal is.

Mindemellett a természetjárás népszerűsítéseként a kutatótanár már ötödször készül egy önállóan, családdal, barátokkal lejárható túrával is, amely május 7-től négy héten át egy az Erdő Házánál felvehető feladatlap segítségével teljesíthető. Az Erdei zsibongás elnevezésű túra fő témája a fák titokzatos világa, nyelve és a madarak éneke. A feladatok minden korosztály számára tartogatnak izgalmakat. A tavaszi erdő szépségeit bemutató túra kisgyermekes családok számára is könnyen teljesíthető. A szervezők nagyon örülnének egy-egy jó hangulatú fényképnek, a beküldők között ajándéktárgyakat is kisorsolnak.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...