Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

A róka nem háziállat!

| Bertha Ágnes | Zöld Sopron

Gyakran előfordul Sopronban, hogy az erdős területeken rókákkal találkozunk, nemcsak a fák között, erdő menti utak mellett, de időnként még a kertekbe is betévednek. A Soproni Parkerdő rókaállományában hosszú évek óta nem találtak veszett egyedet.


Róka az út mentén, róka az erdőben, róka a kiskertekben, udvarokon, néha nem csak a Lövérekben – nem egyedi hír Sopronban. Mivel az állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez, egészen közel merészkednek. – Ne felejtsük el, a róka vadállat, nem lehet háziállatként kezelni! – figyelmeztetett Bánáti László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatója. – Ne hívogassuk, etessük, ne szoktassuk a ház köré! Bár önmagától nem támad, jobb megtartani a tisztes távolságot!


Bánáti László hangsúlyozta, ne ijedjünk meg, ha a róka az ember közelébe merészkedik, nem jelenti azt, hogy biztosan veszett: a Soproni Parkerdő – sőt, az egész Nyugat- és Közép-Dunántúl – állománya egészséges. A róka januártól decemberig vadászható, a begyűjtött és vizsgálatra küldött mintákban hosszú ideje nem mutatták ki a veszettség vírusát. Az idei évben pedig már azokról a területekről, ahol nem vakcináznak, nem kell mintát sem küldeni.


A Nyugat- és Közép-Dunántúl kivételével a napokban elindult az országban, mintegy 67.000 négyzetkilométeren a rókák őszi vakcinázása. A csalétek az ember számára kellemetlen szagú, a vakcinát a belsejében elhelyezett alumínium tartály tartalmazza. A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, de vakcinázással a betegség megelőzhető.

A veszettség elleni védőoltás a kutyáknál kötelező, szabadba kijáró macskák esetében pedig ajánlott. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, melyek magyarországi állománya mintegy 75.000 egyedre becsülhető. Legutóbb ez év márciusában mutatták ki a ví­­rust Borsod–Abaúj–Zemplén megyében, egy rókában és két kecskében. Emberi megbetegedésre 1994 óta nem került sor.

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...