Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A madarak otthona
A közeljövőben visszatérő fecskéket öt fecskehotelbe várják – a szakemberek a Fertőből származó iszappal kenik meg az agyagfészkeket. Forrás: www.fertopart.hu

Fertő-part: Már várják a lakókat a fecskehotelekbe

A madarak otthona

| Zöld Sopron

Öt fecskehotelt helyeztek ki, amelyekre összesen 150 műfészket szereltek fel a Fertő-parton. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a Fertő-parti beruházást a kezdetektől alapos természetvédelmi monitoring, azaz megfigyelőrendszer kíséri.

Európában a fecskék száma az utóbbi évtizedekben erőteljesen csökkent, ezért még fontosabb odafigyelni, hogy a madarak számára megfelelő költőterületek és -helyek legyenek.

 – Ezek a fajok kötődnek az emberi létesítményekhez, különösen a molnárfecske, amely elsősorban épületeken költ – mondta dr. Kalmár Sándor ornitológus, természetvédelmi szakértő. – Fontos, hogy a munkálatok alatt biztosítva legyen számukra a költés lehetősége, ezért létesítettünk fecskehoteleket. Az öt hotelben összesen százötven műfészket alakítottunk ki. Ezek között szabadon hagyott területek is vannak, tehát a madarak maguk is tudnak építeni fészket, illetve az általunk épített fészkeket is elfoglalhatják.

A Fertőből származó iszappal kenik meg az agyagfészkeket, így a szakemberek szerint a fecskék számára még ismerősebbek, még kedveltebbek lesznek, sokkal könnyebben foglalják el ezeket.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület műfészekprogramja hosszú múltra tekint vissza. – Olyan élőhelyen, ahol már volt fecskeköltés, és nagy számú műfészket helyezünk ki, nagyon jó eséllyel foglalják el ezeket – tette hozzá dr. Kalmár Sándor. – Reményeink szerint a fecskehotelek nagy része már ebben az évben benépesedik lakókkal. Fontos, hogy a beruházás ideje alatt biztosítsuk a madarak számára a költőhely állandóságát.

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...