A meghitt karácsony dísze
2024. 12. 04. | Madarász RékaMíg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
A természetjárók szívesen gyönyörködnek a színes lepkékben, megfigyelésük, számlálásuk azonban tudományos szempontból is fontos információkat árul el. A Fertő–Hanság Nemzeti Parkban is eredményes kutatásokat folytatnak ezen a téren.
Talán nem is gondolnánk, de a lepkék megfigyelésének, számlálásának a segítségével következtethetünk arra, hogy mi történik a természeti környezetünkkel, mit okoz a globális felmelegedés, előrejelezhetünk esetleges várható negatív változásokat is. Mindezt kutatja Madarász Enikő, a nemzeti park természetvédelmi szakreferense.
– A nemzeti park területén számos védett, fokozottan védett lepkefaj él, mint például az ezüstsávos szénalepke- vagy a különböző hangyaboglárkafajok – avatott be a részletekbe a fiatal szakember. – Ezekkel kiemelten foglalkozunk, ezért velük kapcsolatban úgynevezett populációökológiai vizsgálatokat végzünk, mely során meg tudjuk becsülni, hogy az egyes években mennyi egyed él az adott élőhelyen, milyen a rajzásuk dinamikája, valamint hogyan mozognak a területen. Az egyes évek között a populáció méretének változásából következtetni tudunk arra, hogy vajon megfelelő módon kezeltük-e az élőhelyüket, esetleg szükséges-e változtatnunk a módszereinken.
A kutató rámutatott, hogy az utóbbi évtizedekben a különböző növényvédőszerek, rovarirtók használata és az élőhelyek beszűkülése, átalakulása miatt egyre inkább csökken nemcsak a lepkék, hanem más rovarok száma is. Emiatt a még megmaradt, jó minőségű élőhelyek fenntartása rendkívül fontos. Adódik a kérdés, vajon mit tehetünk a kis kertekben a lepkék és a rovarok védelmében.
– A kertekben elég csupán azokon a részeken lenyírnunk a füvet, amelyeket közlekedésre használunk – javasolta Madarász Enikő természetvédelmi szakreferens. – Ha csupán „utakat” készítünk, azzal nemcsak időt és pénzt spórolunk, hanem kapunk egy élettel teli, virágos rétet is, amely amellett, hogy szép, nektárforrásul is szolgál ezeknek a fajoknak. Ha viszont valaki ezen felül is tenni szeretne, és szívesen részt venne a nemzeti park felméréseiben, csatlakozhat önkéntes csoportunkhoz, melyről bővebb információ a nemzeti park honlapján található. Nagy élmény a természetben való önkénteskedés!
Míg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
Zamatos, testes, illatos vagy gyümölcsös – legtöbben ezeket a jegyeket keressük egy jó borban. Egy azonban biztos: a soproni nedűk méltán híresek, bár...