Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Zeneszerzői pályázat
Szokolay Orsolya ápolja édesapja zenei örökségét Fotó: Szokolay Sándor Alapítvány

Zeneszerzői pályázat

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

A Szokolay Sándor Alapítvány, kapcsolódva a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző halálának ötödik évfordulójához, zeneszerző pályázatot hirdetett fiatalok számára.

– A zene szép, tiszta és igaz legyen, vallotta édesapám, ennek az eszmének a jegyében Szokolay InspirArt (SZIA) címmel zeneszerző pályázatot hirdettünk meg a közelmúltban – tudtuk meg Sopron díszpolgárának lányától, Szokolay Orsolya hegedűművésztől. – Kiírásunk értelmében három korcsoportban pályázhattak a fiatalok: alsó korhatár nélkül 13 éves korig, 13–17 éves korig, a harmadik korcsoportban a felső korhatár 21 év volt. A pályázattal édesapám, Szokolay Sándor zeneszerző szellemiségének jegyében az alkotókedvű fiatalokat szerettük volna ösztönözni, hogy improvizációikat ne csak megálmodják, hanem azokat le is kottázzák, mint ahogy annak idején ő is tette Sipos Éva zongoratanárnőjének inspirálására. Rövidebb, néhányperces, őszinte hangvételű szólóműveket, duókat, hangszeres és vokális pályaműveket vártunk, és legnagyobb örömünkre szép számmal érkeztek.


A pályázatot különösebb formai kötöttségek nélkül írták ki, hisz ebben az életkorban még nem vártak érett kompozíciókat, mindössze a hangszeres szóló és kamaraművek kottáját várták a pályázótól. – Volt is bennünk egy kis izgalom, hogy csekély lesz az érdeklődés – tette hozzá Szokolay Orsolya.


Nem így történt, hisz május végén, amikor a pályázati ha­tár­idő lejárt, összesen ötvennégy pályamunka érkezett, köztük nagyon sok értékes zenemű. – Ez persze csak az én véleményem, hiszen a neves szakmai zsűri – melynek elnöke Hollós Máté, Bartók Béla – Pásztory Ditta-díjas zeneszerző, tagjai pedig Tóth Péter, Kovács Zoltán, Szüts Apor zeneszerző, valamint Legendy László zongoraművész – döntése még nem nyilvános, de hamarosan kiderül, hogy korcsoportonként a három díjat, valamint a különdíjakat kiknek ítélték oda – folytatta Szokolay Orsolya. – A pályázat összdíjazása 720.000 forint, a díjazáson felül a korcsoportonkénti legjobb pályaművekről kiváló művészek előadásában felvételek is készülnek, így pár napon belül internetes közönségszavazás indul a különdíjakért.

Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadó július 5-én a Szokolay InspirArt–Virtuózok Gálakoncert keretében a Budapest Music Centerben lesz, a díjnyertes művek pedig december 9-én, Szokolay Sándor halálának ötödik évfordulóján a Vigadó Dísztermében szólalnak meg a Virtuózok és más ifjú muzsikusok közreműködésével.

Kapcsolódó cikkek