Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Zenei egypercesek
Vida-Veres Imola esténként zenét és szöveget is ír – rengeteg pozitív visszajelzést kap Fotó: Mike Arnold

Zenei egypercesek

| Köves Andrea | Városi hírek

A kreativitás a korlátozások közepette is szárnyalhat. Erre jó bizonyíték Vida-Veres Imola, aki otthonában egy zenei kísérletbe fogott, amely nagy visszhangot váltott ki.

Imola élete sokakhoz hasonlóan kifordult a négy sarkából március közepén. A több együttesben játszó, koncertező, a zeneiskolában tanító és igazgatóhelyettesként is tevékenykedő zenész hirtelen azzal szembesült, hogy a naptárja teljesen üressé vált. Elmaradtak a rendszeres próbák, a színházi szereplések és a tanítványaival való találkozások is. 

– A helyzethez való alkalmazkodásnak nálam hullámai voltak, először másokhoz hasonlóan megijedtem, elsősorban az idősebb családtagjainkat féltve, majd szépen lassan megnyugodtam – mesélte Vida-Veres Imola. – Szerencsére nagyon szeretünk itthon lenni négyesben, az 5 és 7 éves fiaink pedig nagyon élvezik, hogy ilyen sokat lehetnek anyával és apával. A pörgős élet után nem bántam, hogy több idő jut a pihenésre, arra, hogy végiggondoljuk a dolgainkat. Kicsit úgy érzem magam jelenleg, mintha egy űrhajóban lennénk, ha az utcára kilépünk, olyan, mintha egy idegen bolygóra tévedtünk volna.

Ebben az élethelyzetben fogott egy zenei kísérletbe Imola, akinek esténként jut ideje az őt feltöltő tevékenységre. Már régebben is szerzett zenét és írt szöveget, most újra ezt teszi. Jacob Collier, a többszörös Grammy-nyertes énekes, zeneszerző, producer különleges zenéje nagy hatást gyakorolt Imolára. Amikor a művész közzétett egy felhívást, hogy a saját zenéiből 5 darab egyperces kis részletet megoszt, és ezeket bárhogyan fel lehet használni, átírni, a soproni zenész belevágott az izgalmas kísérletbe. Mind a feldolgozások zenéjét, mind a szövegét ő szerzi, saját maga énekeli fel a dalokat, sőt az egyedi videókat is ő készíti az éjszaka leple alatt. A sok-sok pozitív visszajelzés újabb inspirációt adott Imolának. A jövőben folytatni szeretné a most elkezdett izgalmas utat. Ennek jegyében nemrégiben három új dalt is írt, a Four Corners soproni együttes tagjai pedig vállalták, hogy mindenki az otthonában rögzíti majd a saját sávját, így juthatnak el a közönséghez a szerzemények.

Kapcsolódó cikkek