– Mi ment át a gondolatain, amikor észlelte, hogy nagy a baj?

– Abban a pillanatban, amikor meghallottam, hogy baj van, azonnal odamentem, hogy tudok-e segíteni. Akkor eszméltem rá, hogy egy pici gyermekről van szó. Nagyon megijedtem, mert azt tapasztaltam, nincs légzése és keringése. Csak az járt a fejemben, hogy azonnal meg kell mentenem. És akkor kezdtem el az alapszintű reanimációt.

– Ilyen esetekben mi a legfontosabb?

– Először is fel kell mérni, hogy biztonságos-e a helyszín. Ha ez megtörtént, akkor megszólítjuk a bajba jutottat. Ilyenkor arra figyelünk, reagál-e vagy sem, majd az alap vizsgálatok (légzés és keringés ellenőrzés) után, ha van lehetőségünk rá kérünk segítséget, illetve hívjuk a 112-t.

Ha a bajba jutottnál nem észlelünk légzést és keringést, akkor azonnal megkezdjük az alapszintű reanimációt. Ehhez segítséget nyújtanak a telefonvégen lévő szakemberek. Tehát egy teljesen laikus is nyugodtan elkezdheti, sőt kezdje is el, mert a segítséget megkapja.

– Mekkora a szerepe az időnek?

– Az idő szerepe a reanimáció során kiemelten fontos. Minél később kezdünk meg egy újraélesztést, annál nagyobb az esélye annak, hogy visszafordíthatatlan károsodások alakulhatnak ki.

– Az eset után mit tapasztalt?

– Az eset után mindenkitől hálát és elismerést kaptam. Hősnek tartanak, pedig nem vagyok az. Csak azt tettem, amit ilyenkor kell.

– Milyen érzések kavarognak Önben?

– Az érzéseim vegyesek. Újraélesztés alatt nagyon ideges voltam, hogy sikerül-e vagy nem. Amikor észleltem, hogy sikerült, boldogság fogott el, hogy él a gyermek. Utána viszont csak sírtam és a lányomat öleltem.

– Ön szakápolóként dolgozik a Soproni Gyógyközpontban…

– Az én szakmám számomra a világ legszebb szakmája. Lassan 20 éve csinálom, és ugyanúgy szeretem, mint a kezdetekben. Ehhez viszont kell egy olyan közeg, ahova az ember szeret bejárni dolgozni és tud fejlődni. Ha újrakezdhetném se lennék más, csak nővér.

Információink szerint a gyermek állapota folyamatosan javul.