Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Vándorló történelem

Az 5 méter magas korona március 5-ig látható a Várkerületen

Vándorló történelem

| Etzl Edgár | Városi hírek

A Szent Korona hatalmas mása díszíti a Várkerületet. A kiállított modell által az érdeklődők megismerhetik a nemzeti ereklye, valamint a koronázások történetét.

Látványos, történelmi témájú műalkotás kapott helyet a Mária-oszlop mellett. Az installáció felső része a Szent Korona felnagyított mása, amin jól láthatóvá válnak az ereklye legapróbb részletei is. A palástrész belsején a koronát díszítő szentképek ismerhetők meg, külső oldalán pedig a koronázások története mellett a hungarikumok listája is megtalálható. Az installáció Elekes Gyula székelyudvarhelyi képzőművész alkotása.

A szabadtéri tárlat múlt csütörtöki bemutatóján részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester, Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, valamint Szakács Zoltán, a kiállítást szervező Rotary Club Sopron-Pannónia elnöke.

– A Szent Korona és Sopron története összeforr, hiszen mindkettőt 1463-ban vásárolta vissza Mátyás király, összesen 80 ezer aranyforintért, az ország össztermékének ötödéért – emlékeztetett Barcza Attila. – A látványosság kiváló lehetőséget nyújt az iskolásoknak, hogy egy szabadtéri történelemóra keretében kimozduljanak az osztálytermekből.


– Nagy megtiszteltetés szervezetünknek, hogy mi hozhattuk el a Székelyudvarhelyről indult vándorkiállítást városunkba – tette hozzá Szakács Zoltán. – Sopron három ízben, 1622-ben, 1625-ben és 1681-ben is koronázóváros volt. Ebből kétszer kiállították a Szent Koronát a városházán, ahol bárki megtekinthette. Sokan nem tudják meglátogatni az eredeti Szent Koronát, ezért fontos, hogy a vándorkiállítás minél több magyar városba eljusson.

Az ingyenesen megtekinthető, szabadtéri installáció március 5-ig lesz látható a Várkerületen.

A magyar államiság jelképe: A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és a mai napig is épségben megmaradt beavatókoronája: kizárólag az uralkodó megkoronázásakor használták. I. Szent István király 1038. augusztus 14-én az országot jelképező koronát felajánlotta Szűz Máriának, ezzel a lépéssel kezdődött az a folyamat, melynek során a koronázási ékszer az államiság jelképévé vált. A korona története kalandos, többször is idegen kézbe jutott, jelenleg a Parlamentben tekinthető meg.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek