Középiskolásként Környei Attila (a későbbi igazgató) múzeumi helytörténeti szakkörében „tanultuk” a várost. Évek múlva pedig Dávid Ferenc, a zseniális művészettörténész tárta fel titkait. Máig emlékezetes, amikor egy hétvégi délelőtt összefutottunk az Új utcában. Percek alatt az éppen aktuális kutatásáról beszélt, és mindjárt szemléltette is. Több mint egy órán át sétáltunk utcáról utcára, házról házra. „A kicsiben a nagy csodálata” azóta is megmaradt, annak ellenére, vagy éppen azért, mert az elmúlt évtizedekben egyre több jelentős műemlékünk újult meg, az utcákkal, terekkel együtt. S mindig akad újabb és újabb érdekes vagy addig nem ismert látnivaló.

A város megértése, a várossal való azonosulás nem megy varázsütésre. Nekem legalábbis hosszabb ideig tartott, de gyanítom, így van ez másokkal is. Ezért van fontos szerepük a pedagógusoknak, akiknek lehetőségük és felelősségük is, hogy felkeltsék legalább az érdeklődést a kisdiákokban, mint ahogy tette ezt Domonkos Ili néni a Hunyadiban még a hatvanas években. Nem kötelességből, hanem a gyerekek és Sopron iráni szeretetből.

Sopron évszázadokon át büszke volt polgáraira, polgárai pedig a városra. Soproni polgárnak lenni rang volt minden korban. Az idők persze változtak és változnak, de azért ez ma sincs másképp. De hogy ez így is maradjon, azért tenni kell, már kisiskolás korban is. Sopron szűk utcái, műemlék épületei, változatos és izgalmas története ezernyi érdekes témát kínál a szülőknek is, amelyek elmesélve megragadják a kicsik fantáziáját, s talán felkeltik az érdeklődésüket szülővárosuk iránt. Mindig az első lépések a legnehezebbek, de megéri a fáradtságot, mert egy olyan világ tárul fel előttük, amelybe belépve egy ezredéves utazás veszi kezdetét.

Tekintse meg kvízünket!