Új utastájékoztatás a pályaudvaron

| Munkatársunktól

A GYSEV Zrt. a soproni vasútállomáson is bevezette a gépi automatikus utastájékoztatást. Az új technológia TTS (text to speech) rendszerű, ez azt jelenti, hogy a beírt szöveget egy program segítségével a számítógép emberi beszéddé alakítja át.

A hangosbemondás korábban meghatározott mondatpanelek alapján történt, amelyeket stúdiókörülmények között előre felvettek. A TTS rendszer ezzel szemben jóval rugalmasabb, hiszen nincs szükség arra, hogy különböző forgalmi, menetrendi változások esetén újabb szöveget, paneleket kelljen rögzíteni. 

A rendszert a pályába épített érzékelők alapján maguk a vonatok vezérlik, így csökken a téves közlés esélye. A program figyeli a késéseket, az érkező vonatok esetében pedig a megfelelő időben történik a tájékoztatás. Emellett, ha a vonat nem az adatbázisban szereplő vágányra érkezik, automatikusan átírja és be is mondja. Így ezekről az információkról az utasok azonnal értesülnek.

Teljes verzió