Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Új rendezvénytér
Dr. Farkas Ciprián önkormányzati tanácsnok, Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapító-főszervezője és dr. Fodor Tamás polgármester a tervezett fejlesztés helyszínén tartott sajtótájékoztató

Egymilliárd forintos fejlesztés a VOLT helyszínén

Új rendezvénytér

| P. Horváth László | Városi hírek

A kormánydöntés értelmében közel egymilliárd forint támogatást kap Sopron azért, hogy a helyiek által harkai platóként ismert területen az önkormányzat kiépítse a rendezvényekhez szükséges infrastruktúrát. Ez a VOLT Fesztivál otthona is!

Dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Farkas Ciprián önkormányzati tanácsnok és Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapító-főszervezője hétfőn tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen beszámoltak a fesztivállal kapcsolatos legújabb hírekről, illetve arról, hogy a kormány közel egymilliárd forint támogatást ad a városnak. Ennek köszönhetően a harkai platón kiépítik az villamos-, a víz- és szennyvízelvezető-rendszert. Épületeket nem emelnek, a természeti értékekben gazdag területnek a ma is látható formája nem változik meg. A tervek szerint a kivitelezés még tavasszal elkezdődik, és várhatóan a fesztivál kezdetéig be is fejeződik.

– A VOLT Fesztivál és Sopron neve a kezdetek óta összeforrt, évente százötvenezernél is több vendég érkezik a rendezvény ideje alatt a városba. A város vezetése kiemelten támogatja a fesztivált – emelte ki dr. Farkas Ciprián.

Lobenwein Norbert elmondta, a kormány döntése nemcsak azt garantálja, hogy – előre tervezhetően – a jövőben is Sopron lesz a VOLT helyszíne, hanem azt is, hogy a helyiek és az ide érkező turisták a korábbinál sokkal modernebb, igazán egyedülálló fesztiválközponttal is gazdagodnak.

– Dr. Fodor Tamás polgármesterrel az elmúlt év végén szándéknyilatkozatot írtuk alá arról, hogy a következő tíz évben is a város ad otthont a fesztiválnak. Az utóbbi években a kemping melletti területet is belaktuk színpadokkal, sátrakkal. A Lövéreknél ideálisabb fesztiválhelyszínt az egész országban nehezebb lenne találni – húzta alá az alapító-főszervező.

– Köszönet illeti a kormányt, hogy támogatja Sopron fejlesztési tervét – fogalmazott dr. Fodor Tamás. – A megítélt közel egymilliárd forintos támogatás lehetővé teszi, hogy egyszerre biztosítsuk a természeti értékek védelmét, és a város számára kialakítsuk egy szabadtéri rendezvényterületet. A döntésnek ily módon mindenki nyertese.

Mint megtudtuk, a harkai platón a közelmúltban végezték el a részletes természetvédelmi felmérést. Ezt alapul véve olyan koncepció készül, amely meghatározza a rendezvényterület nagyságát és elhelyezkedését. A kiépülő vízhálózat a rendezvények kiszolgálásán túl segítséget nyújt a szomszédos Harka település és a Gida-patak lakópark ellátásában is.

Kapcsolódó cikkek