Új kerékpárút épül

| P. Horváth László

A Lövérek-program keretében 5,5 kilométer hosszan alakítanak ki kerékpárutat. Az új bicajos pálya az Erzsébet-kerttől indul, majd a Lövér körúton továbbhaladva éri el a Kőszegi utat.

– Tovább fejlődik Sopronban a kerékpárút-hálózat – jelentette ki dr. Fodor Tamás polgármester azon az elmúlt heti sajtótájékoztatón, amely keretében a Lövérek-program fontos állomásáról számoltak be. A közelmúltban elindult a mintegy öt és fél kilométer hosszú kerékpárút kialakítása. A beruházás eredményeképp a kerékpárosok az Erzsébet-kerttől indulva, a Deákkúti úton az erdőben továbbhaladva érik el az uszodát, majd itt rátérve a Lövér körútra, a Bajcsy-  Zsilinszky utcán keresztül juthatnak vissza a Béke útra. Így szintén kapcsolat jön létre a Lövér körút és a Kőszegi út között is.

A polgármester részletezte: a kétirányú és elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút hossza három kilométer, a nyitott kerékpársávé pedig 2,5. A fejlesztés részeként megújul a Lövér körút – Egeredi út kereszteződése is, ahol az útburkolat átépítésén túl a közvilágítást is korszerűsítik. A kerékpárút-hálózatban négy pihenőhelyet is kialakítanak majd.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Simon István alpolgármester, valamint a körzet önkormányzati képviselői is. A beruházás teljes költsége 300 millió forint, a kivitelezés várhatóan őszig tart.

– A Kormány a Sopron – Fertő-tájat kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította, s a Modern Városok Program keretében forrást is biztosít a fejlesztésekhez – mondta el Barcza Attila, az ifjúsági, turisztikai és sport­bizottság elnöke. – A Lövérek klimatikus gyógyhely, ahol jelentős számú turista fordul meg. Számukra is fontos, hogy biztonságos és korszerű kerékpárút-hálózat álljon rendelkezésre. Emellett a sportszerető és mozogni vágyó soproniaknak is fontos, hogy elkészüljön ez a jelentős fejlesztés.

Teljes verzió