Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Történelmi tárlat
A tárlaton filmek és molinók mutatják be a történelmi eseményeket, de kipróbálhatják a különleges greenbox technikát is az érdeklődők Fotó: Pluzsik Tamás

Történelmi tárlat

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Akik bátrak és hősök voltak címmel köztéri kiállítás nyílt a Várkerületen, a Mária-szobor közelében.

A pénteken megnyílt kiállítás témája a honvédelem és a nemzeti ellenállás az első világégés utáni Magyarországon. A köztéri installáció a modern technikát használva igyekszik közelebb hozni a történelmet a fiatalokhoz. 

– Az elfeledett történelem feltárását tűzte ki céljául ez a kiállítás, melynek középpontjába a Rongyos Gárdát és az 1921-es nyugat-magyarországi felkelést helyezték a rendezők – mondta a kiállítást megnyitó beszédében Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. – Mi, soproniak különösen büszkék vagyunk arra, hogy a trianoni békediktátumnak az egyetlen komolyabb területi revíziója az 1921-es népszavazást követően itt valósult meg.

Hetzmann Róbert, a kiállítást rendező Magyar Patrióták Közösségének elnöke beszédében kiemelte: fontos feladatuknak tartják, hogy ilyen és ehhez hasonló kiállításokkal, valamint figyelemfelkeltő akciókkal beemeljék a köztudatba a történelem méltatlanul elfeledett, mellőzött hőseit. Dr. Brummer Krisztián a polgármesteri iroda vezetője arról szólt, hogy a centenáriumi emlékévnek ez a kiállítás az első eseménye.

A kiállítás szeptember 25-ig megtekinthető a Mária-szobornál. Az idelátogatók a filmek és molinók mellett egy különleges greenbox technológia segítségével korabeli fényképekre helyezhetik magukat, ezzel még közelebb hozva a történelmet.

Kapcsolódó cikkek