Marika és Józsi a Jerevánon laktak, amikor Józsi édesanyja szólt nekik, hogy a Gyóni Géza utcában, a szemközti lépcsőházban megüresedett a házfelügyelői pozíció és egyben a lakás is.

– Éppen akkor kaptunk a Tanács- és Lakáshivataltól egy lakást, amit visszaadtunk – mesélte Marika. – Ideköltöztünk, ami azért is volt szerencsés, mert Józsi anyukája szemben lakott, és később szüksége is volt a segítségünkre. Én takarítottam a hozzám tartozó hat lépcsőházat, a férjem pedig ablakot pucolt, kukákat mosott.

A téli havazások idején nem fordulhatott elő, hogy 4–4.30 között már ne lett volna letakarítva, felsózva a járda. Ha valamelyik lakónál dugulás volt, vagy csöpögött a csap, nyugodtan szólhatott Józsinak, az ezermester ugyanis örömmel állt a rendelkezésére. A házaspár azonban most már elmúlt 70 éves, és Marika ugyan még fürgén szalad két vödörrel a lépcsőkön le-fel, egyikük sincs tökéletes egészségi állapotban, úgyhogy úgy döntöttek, fájó szívvel, de elhagyták eddigi otthonukat.

– Annyi pénzünk nincs, hogy ingatlant vásároljunk, a nyugdíjunk pedig nagyon kevés, úgyhogy albérletbe költözünk, amit a megtakarított pénzünkből fizetünk – folytatta Marika. – Eddig sem ingyen laktunk a házfelügyelői lakásban. Nem könnyű, nehéz lesz megszokni az új környezetet.

– Át szoktam járni a szomszéd asztalosműhelybe beszélgetni, szerelni – tette hozzá Józsi. – Ha valami vacakol, csak szólnak, hogy „Józsi bácsi, nézd meg!”. Még kulcsom is van a műhelyhez. Esténként, amikor az asztalos egy kis társaságra vágyik, csak ideszól, hogy „Józsi bácsi, átjössz?”. Na, ezek az apró dolgok azok, amik nagyon fognak hiányozni.

Marika és Józsi tavaly év végén kezdte az új életét a Kossuth Lajos utcában. 

AJÁNLÓ: Vass Józsefnét az utca egyik lakója, Varga Gyuláné ajánlotta Hétköznapi hős című rovatunkba 37 évnyi lelkiismeretes, emberközpontú munkája miatt.