Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Teszem a dolgomat…”

Hétköznapi hős: Árvayné Nezvald Anett a zenélés örömét adja át

„Teszem a dolgomat…”

| Madarász Réka | Városi hírek

Árvayné Nezvald Anett életének megszervezése valóságos művészet: a Benedek-karon tanít, koncertmester, a doktori disszertációját írja, és még négy gyermek édesanyja is. Hogy mindezt mégis képes összehangolni, az annak köszönhető, hogy mindig arra figyel, amit éppen csinál.

Árvayné Nezvald Anett Győrben született. Mindent, amit később elért, arra vezet vissza, hogy édesanyja magyar szakos tanár volt egy zenei általános iskolában, a kicsiknek pedig zeneovit tartott. A gyermekek jelentettek számára mindent.

– Anyukám egy Kazinczy-idézetet választott az emlékkönyvem első oldalára: „Jót s jól!”. Ez a két szó azóta is fényként lebeg előttem – mesélte. – A Zeneakadémia zeneművésztanár szakán végeztem. Férjemet, aki ugyancsak muzsikusként kezdte pályafutását, az azonos szenvedély kapcsán ismertem meg. Közös életünket Fóton kezdtük, de mivel a férjem mindig visszavágyott Sopronba, a második gyermekünk megszületése után ide költöztünk.

Mivel mély soproni gyökerekkel rendelkező, népes család az Árvay, Anettnek nem volt nehéz beilleszkednie a városba. A 17 év alatt nagyon megszerette Sopront a kivételes természeti értékeivel. Dárdai Árpád korábbi karnagy felkérésére lett a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar koncertmestere, majd a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán kezdett el tanítani.

– Többek között furulyát, gitárt, szolfézst és magyar énekes népszokásokat tanítok – folytatta Árvayné Nezvald Anett. – Szeretném elérni, hogy a hallgatók merjenek és szeressenek énekelni, hiszen ez a gyerekek egyik kedvenc tevékenysége. Végeláthatatlan lehetőség van abban, ha az ember felfedezi a zenében rejlő örömforrást, és ezt másoknak át is tudja adni.

Anett nem ragaszkodott hozzá, hogy a gyerekei zenészek legyenek. A férje harsonás, a három nagyobb gyerek fúvós hangszeren játszik: trombitál, kürtöl, illetve fuvolázik, a legkisebb pedig hegedül.

– Mindazokat a készségeket, amelyeket a gyerekeim a zene által kifejlesztettek – kreativitás, kitartás, szorgalom – át tudják vinni más területekre is – tette hozzá a tanárnő. – A családom hihetetlenül megértő. Sokszor együtt mutatjuk fel a diákigazolványunkat a fiammal a vonaton: ő az egyetemre, én a Zeneakadémiára megyek, ugyanis a doktori disszertációmat írom. Nem tartom különösnek, amit elértem, igyekszem tenni a dolgomat ott, ahol éppen vagyok.

Ajánló: Árvayné Nezvald Anettet dr. Tauber Anna ajánlotta Hétköznapi hős című rovatunkba. A nyugdíjas pedagógus azt mondta: „Anettnél jobb kolléganőt nem is kívánhatna az ember magának. Tehetséges, agilis, tisztaszívű, imádják a hallgatói az egyetemen. A tanítás mellett a városi szimfonikus zenekar koncertmestere, a Wespa vonósnégyes tagja. Férjével 4 gyermeket nevelnek. Mindemellett a doktori fokozat megszerzésétől is csak karnyújtásnyira van.”.

Kapcsolódó cikkek