Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Terápiák Alzheimer-kórosoknak
Az Alzheimer Café legutóbbi rendezvényén a mosonmagyaróvári példán keresztül bemutatták, hogy milyen a demenciabarát város Fotó: Pluzsik Tamás

Terápiák Alzheimer-kórosoknak

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Közel fél évtizedes múltra tekint vissza Sopronban az Alzheimer Café. Rendezvényeiket minden hónap harmadik keddjén tartják a Pannonia Hotelben.

Maga a demencia, ezen belül pedig az Alzheimer-kór folyamatos leépüléssel járó kóros agyi tünetcsoport, ami kihat a gondolkodásra, a viselkedésre és az érzelmekre is. A beteg, akinél jelentkeznek a szellemi leépülés tünetei, jellemzően nem is tud a problémáról, annál nagyobb terhet jelent a környezete, a hozzátartozói számára. 

– A 65–70 éven felüliek körében Sopronban is egyre magasabb a demenciával érintettek aránya – mondta dr. Sütő Teréz, az Idősek Európai Háza Alapítvány kuratóriumi elnöke, a soproni Alzheimer Café alapítója, szervezője. – Hogy a hozzátartozókra háruló terhet enyhítsük, a Sopron Egészségügyéért Alapítvánnyal karöltve létrehoztuk az Alzheimer Cafét. Az alapítvány kuratóriumi elnöke dr. Szilágyi­né

dr. Fodor Zsuzsanna, aki a Pannonia Hotelben helyszínt biztosít a rendezvényeinknek.

– Mint Zimmerer Károlynénak, a mosonmagyaróvári Gondoskodás Alapítvány kuratóriumi elnökének az előadásban is elhangzott, rendkívül fontos, hogy egy nagyobb közösség, sőt maga a város is demenciabaráttá váljon, ebben példa lehet Mosonmagyaróvár – tette hozzá dr. Sütő Teréz.

Míg tizenöt évvel ezelőtt a 65 év felettiek száma Sopronban 7400 fő volt, tíz évvel később már meghaladta a 9000-et, mintegy 2500 családban jelent meg a demencia-betegség.

– Az Alzheimer-kór lassan kezdődik, eleinte csak enyhe feledékenység a tünet – kapcsolódott a beszélgetésbe dr. Amberger Erzsébet, aki a soproni Gyalogló Idősklub „arca” és szószólója. – Mivel ma még nem ismert a betegség kialakulásának mechanizmusa, oki kezelés sem lehetséges, de azt késleltetni sokféleképpen lehet, például a rendszeres testmozgással, a gyaloglással. Hetente kétszer, csütörtökön és szombaton délelőtt 10 órakor találkozunk, majd a Hotel Lövér buszfordulójából, illetve Deák térről indulunk.

Az Alzheimer Caféhoz kapcsolódik Bartók Ildikó kezdeményezése is, melyet szenior örömtánc néven hirdetett meg. Mint mondja és vallja: a tánc öröme kortalan, hisz az mozgás, öröm és agytorna egyszerre.

Kapcsolódó cikkek