Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szüreti bormustra
Idén is sokan megkóstolták a helyszínen préselt friss mustot Fotó: Németh péter

Vidám fesztivál három napon át a Várkerületen

Szüreti bormustra

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Kürtőskalácsok és pecsenyék, kolbászok mámortó illata, mangalicakolbász és töpörtyű, malomkeréknyi házi kenyér, alkalmi játszótér a kicsiknek, no és természetesen kitűnő soproni borok – mindez így együtt nem volt más, mint a Soproni Szüreti Napok, amelyet dr. Fodor Tamás polgármester nyitott meg.

Az elmúlt hétvégén tartották meg a hagyományos szüreti napokat a Várkerületen. Már kora délután sokan nézelődtek a vásárosok sátrainál. Szinte mindent lehetett kapni, amit ma Magyarországon a kézművesek kínálnak. Aki falatozni vágyott, az sem csalódott, mert több helyen is kínáltak ínycsiklandó utcai ételeket. Mások egyből a gazdákat keresték fel, hogy egy-egy pohárkával „teszteljék”, hol is tart a soproni borászat 2018 őszén. Már hagyomány, hogy a Taschner pincészet itt mutatja be a nagyközönségnek újborát, a friss és üde, illatozó Irsai Olivért, amelynek gyümölcse néhány hete még tőkén volt. Természetesen a többi gazda sem panaszkodhatott, a legtöbb helyen alig győzték decinként kimérni a választott borokat.

A szüreti napokon 19 pincészet mutatkozott be, és képviseltették magukat az etyeki borászok, de volt termelő a Soproni borvidékhez tartozó kőszegi körzetből is. A hivatalos megnyitó előtt pénteken a Sopron Táncegyüttes és a marosvásárhelyi táncosok fokozták a remek hangulatot. A színpadra 18 órakor lépett dr. Fodor Tamás az Európai Borlovagrend Soproni Legációjának néhány tagja kíséretében. A polgármester rövid köszöntőjében kitért a város és a borászok kapcsolatára, utalt a hagyományokra és méltatta a soproni borokat. (Tegyük hozzá joggal, mert néhány egészen fantasztikus bort lehetett kóstolni, a ropogós, reduktív technológiával készült fehérboroktól a rozékon át a testes vörösborokig, de a különlegességek sem hiányoztak.)

Már hagyomány, hogy a megnyitón látványpréselés is várja az érdeklődőket. Az első mustot dr. Fodor Tamás és a borlovagok préselték, amelyet aztán mindenki kedvére fogyaszthatott. A vigadalom három napon át tartott kiegészítő színpadi programokkal.

A kékfrankos fővárosa?

Mint ismert, „Sopron a kékfrankos fővárosa”.  A szlogent éppen 15 éve védették le. Nem véletlenül, mert arányaiban a Soproni borvidéken van a legtöbb kékfrankos szőlő. Az ember azt hinné, hogy minden jeles esemény alkalmával a város több pontján is látni lehet ezzel a szöveggel  nagy méretű feliratokat, de nem – még a fesztivál helyszínén sem. Pedig elfért volna, mondjuk, a színpad hátterén. Arról nem beszélve, hogy 2018 a kékfrankos éve, de erre sem hívták fel a sokaság figyelmét. Pedig Sopron tényleg a kékfrankos fővárosa, de a tények szerint ezt a szervezők nem tudták…

Kapcsolódó cikkek