Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szelídgesztenye: bőséges termés

Szelídgesztenye: bőséges termés

| Madarász Réka | Városi hírek

Összességében elmondható, hogy az idei szelídgesztenye-termés bőségesnek számít az előző évekhez képest. Üröm az örömben azonban, hogy már a szüret korai szakaszában is sok volt a rossz gesztenye.

Sopronban és környékén nem nehéz szelídgesztenyére bukkanni, hiszen a faj előfordulása gyakori ezen a területen. Két nagyobb gesztenyés található a Fáber réten és Ágfalván, ezek azonban magántulajdonban vannak, tehát ha valaki gesztenyepürére vágyik, jobban teszi, ha az erdőben keresgél. 

– Idén az időjárási viszonyok kedveztek a szelídgesztenye-termésnek – tudtuk meg Bánáti Lászlótól, a TAEG Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatójától. – Akár rekordtermés is lehetett volna, aminek még a kánikula sem állt útjában. A nyár azonban csapadék nélkül telt, ami ahhoz vezetett, hogy már a szüret kezdeti szakaszában rengeteg volt a kifúrt, lyukas szem. Ilyenekkel máskor a szezon végén szoktunk találkozni.

A termés a tavalyinál jobb volt. Bánáti László azt is elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt komoly lépéseket tettek a faj kéregrák elleni védelme érdekében – a fákat antagonisztikus gombával oltották be. A tevékenység eredménye ma már kézzel fogható.

Kapcsolódó cikkek