Marika és a férje 40 év után döntöttek úgy, hogy Svédországból Sopronba települnek, és itt élik nyugdíjas éveiket. Szeretik az északi országot, mindent megtettek, hogy beilleszkedjenek, otthont teremtsenek maguknak és gyereküknek. De a mai Svédország – véleményük szerint – sajnos, már nem az, ahová 1985–87-ben nagy reményekkel érkeztek.

– Miért költözik valaki el egy olyan országból – kérdezem –, amely befogadta, amely az európai jólét egyik szimbólumává vált a második világháború után, és amely esélyt adott számára, hogy új életet kezdhessen, megtalálja önmagát, fejlődhessen?

– A válasz nem egyszerű – kezdte Marika. – Svédországban, Stockholmtól alig 100 kilométerre egy Sopron nagyságú városban éltünk. Azt tudni kell történetünk megértéséhez, hogy Erdélyből, pontosabban Brassóból származunk. Az itthoni magyarok már tudják, hogy milyen keserves életet jelentett Romániában magyarnak lenni. Számunkra létkérdés volt, és végül úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk szülőföldünket. Svédországba kerültünk, pár évbe telt, amíg megszoktuk, megértettük a kultúrát, a szokásokat, az íratlan törvényeket. A svéd emberek hűvösen udvariasak és tartózkodóak, de befogadtak bennünket. Sokkal kevesebb bántás ért, mint otthon, Erdélyben, ezért mindig hálás leszek. Sokat dolgoztunk, alkalmazkodtunk, de végül is megszerettük az országot, a mentalitást, az éghajlatot. Ott éltük le felnőttkorunk legszebb éveit, és ott neveltük fel a gyerekünket.

– Akkor mégis miért váltottak országot, mi történt? – szúrom közbe.

– Svédországban mindig voltak bevándorlók és vendégmunkások. Többnyire más európai országból jöttek, például jugoszlávok, görögök, magyarok, akik lassan beolvadtak a svéd társadalomba. De 2015 után gyökeresen megváltozott a helyzet. Az iraki, a szír, majd a szomáliai háborús menekültek száma megugrott szerte Európában és így Svédországban is. Tömegesen érkeztek, de a többségük letelepedési kérelmét elutasították. Sokan nem hagyták el az országot a kiutasítás ellenére sem, kialakítva így egy párhuzamos társadalmat. Nekik már nem volt érdekük beilleszkedni, hiszen nem tudhatták, meddig maradnak. A feketemunka, a kábítószer, az alkohol- és fegyvercsempészet gyors jövedelmet biztosított. Közben megérkeztek a migránsok Afganisztánból, Afrikából és ki tudja még, honnan, végigmasíroztak Európán legális okmányok nélkül, embercsempészek jóvoltából. Ők tovább erősítették a párhuzamos társadalmat, a hatóságok tudta nélkül. A no-go zónákban még a rendőröknek is kockázatos bemenni, mert ott nem a svéd törvények érvényesek. A mi „nyugodt” városunkban öt ilyen terület van! Az emberek az első években meglepődve észlelték a változást, de nem mertek beszélni erről. „Nem lehetünk mások, mint a többi európai ország” – mondogatták. Magyarország volt számukra a kakukktojás, nem értették Orbán Viktor és a magyarok ellenállását. Az évek múlásával aztán szép lassan megváltozott a véleményük. Amikor a munkatársaim bejöttek az irodámba, igaz, zárt ajtók mögött, de egyre többször panaszkodtak a migránsokra, akik megváltoztatták a mi városunk életét. S ­Orbán Viktor már pozitív példa lett. A rendezett, tiszta, törvénytisztelő Svédország megváltozott. A régi lakosok kiköltöznek vidékre a városból, az üzletek bezárnak, az utcák elnéptelenednek. Sötétedés után nem ajánlatos az utcára menni, buszra ülni, a gyerekeket a szülők mindenhova autóval viszik. Az iskolákban az oktatás szintje nagyot romlott, van olyan iskola, amelyben 70 százalék a migráns hátterű gyerekek aránya. A svéd oktatási rendszerről tudni kell, hogy szeretné a gyerekeket egy szintre hozni. Nos, a migráns szülők gyermekei (többségük szülei analfabéták) nagyon alacsony szintről indulnak, és hozzájuk igazítják a tanítást… Ezért is aggódom az unokáimért, akik még ott élnek a szüleikkel. A város és az egész ország helyzete nagyjából húsz év alatt teljesen megváltozott. A kultúra, a nyelv, ami összetartó erő volt, elvesztette erejét, arab betűk hirdetik a sétálóutcán a portékákat, az elegánsan öltözött nők helyett talpig fekete burkában bújtatott nők járkálnak. Nem biztonságos lenge öltözékben utcára menni, vagy a fiúknak szépen felöltözni, mert a bandákba verődő migránsok elveszik mindenüket, levetkőztetik és megalázzák őket, így tudatván, hogy ők az urak, hozzájuk kell alkalmazkodni az itt élőknek, és nem fordítva.

– Mit tudtak tenni ilyen körülmények között?

– Mi az elmúlt évtizedekben is gyakran jártunk Magyarországon, a különböző országokba szakadt barátainkkal rendszerint szilveszterkor Sárváron találkoztunk. Sopronba is többször eljutottunk. Svédországban egyre gyakrabban beszélgettünk arról a férjemmel, hogy nyugdíjazás után haza, Magyarországra kellene költözünk, mert mi nem tudunk és nem is akarunk alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Sárvár környékében gondolkodtunk, de szerencsére mégis Sopronra esett a választásunk. Először a férjem jött nyugdíjazása után, aztán én is követtem 2021-ben. Azóta itt élünk. Sokra becsüljük a soproni nyugodt, békés életet, és csodálkozva látjuk, hogy sokan természetesnek veszik és nem értékelik ezt. Tapasztalatból mondom, csak akkor értékeljük igazán azt, ami volt, amikor már elveszett. Sajnos, sok mindent az életben csak egyszer lehet elveszíteni, és visszaút már nincs. Ezt most már a svédek is tudják, ezért mondták, hogy jó nekem, mert van hova mennem.

Tekintse meg kvízünket!