Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Soproni Sörrally

| Munkatársunktól | Városi hírek

A Soproni Sörrally záróeseményén részt vett dr. Simon István alpolgármester és dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok.

Százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására, az erről szóló miniszteri rendelet hamarosan megjelenik - jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken Sopronban a IV. Soproni Sörrally befutóján tartott sajtótájékoztatón.

    A miniszter elmondta, hogy körülbelül 8 millió forintba kerül egy hektárnyi komlóültetvény beruházása, az agrártárca pedig a maximálisan adható 6 millió forintot adja majd a gazdáknak arra, hogy vállalkozzanak komlótermesztésre. A tárcavezető szerint szükség van a komlótermesztés újjáélesztésére, a növényt az 1980-as és 1990-as években még 550 hektáron termesztették Magyarországon, 2011-ben már csak 5 hektáron.

    Nagy István méltatta a Heineken és az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) közös projektjét, amellyel Kastélyosdombón hátrányos helyzetű családoknak biztosít bevételt a komlótermesztés. Emellett - mint fogalmazott - csak másodlagos, hogy a sörnek magyar alapanyaga lesz. A támogatással mintegy húsz hektárral nőhet a komló termőterülete Kastélyosdombón. A miniszter üdvözölte továbbá, hogy a MÖS tervezi szárító és feldolgozó létrehozását is.

    Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerint a program jó példa arra, hogy szektorokon átívelő összefogással hogyan lehet hosszú távú esélyt kínálni rászoruló családoknak.

    Nagy István felidézte, hogy a rendszerváltást követően a magyar élelmiszer- és feldolgozóipart privatizálták, az új tulajdonosok a gazdaságosságra hivatkozva többnyire a nemzetközi piacon szerezték be az alapanyagokat, a magyar termékek pedig a 90-es évek első éveiben hátrányba kerültek. Ugyanakkor később a helyi alapanyagok és élelmiszerek jelentőségét egyre inkább felismerték. Ez látható például a Soproni Sörgyárnál is, amely minőségi magyar árpából és gyümölcsökből készíti a söreit, ehhez jelenleg már csak a hazai komló hiánycikk - jegyezte meg a miniszter.

    Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a vállalat elkötelezett abban, hogy folyamatosan növelje a hazai mezőgazdasági termékek felhasználását a sörkészítés során. Az árpa és gyümölcsök után a magyar komlóra is kiemelten épít a Soproni Sörgyár.

    Farkas Ciprián, Sopron fejlesztési tanácsnoka hozzáfűzte, hogy a nagy tradícióra visszatekintő Soproni Sörgyár 1895 óta főz sört, közel 200 család megélhetését biztosítja, a város egyik legnagyobb munkaadója és jelentős nagyságrendű iparűzési adót is fizet, amellyel a közteherviselési rendszereken keresztül a város közszolgáltatási finanszírozásához is hozzájárul. 

Kapcsolódó cikkek