– 1981-ben születtem Győrben, szüleim nyugdíjas zenetanárok, édesanyám hegedű-, édesapám pedig zongora-, szolfézs-, ütőhangszer szakos – mesélte a nemrég Sopronba kinevezett Németh István plébános. – Mindketten a Győri Filharmonikus Zenekar örökös tagjai. Két testvérem van, Gergely bátyám zongoraművész, a győri konzervatóriumban zongoratanár, szabadidejében pedig a Wenk zenekar billentyűse. Ágnes húgom hosszabb ideig balettozott, mellette zongorázni is tanult, de végül ő nem a zenei pályát választotta. Az általános iskolát Győr-Szabadhegyen kezdtem el, majd a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnáziumban érettségiztem, ahol az a Kálmán Imre atya volt az osztályfőnököm, aki az elődöm volt itt, a Szent Imre-plébánián.

– Egy ízig-vérig művészcsaládból származó fiatalember hogyhogy nem a szülei, illetve a bátyja életpályáját követte?

– Természetesen adta volna magát a lehetőség, hisz a zene hozzám is rendkívül közel áll, tizenhárom évig tanultam zenét, zongora, illetve ütőhangszer szakon, majd beiratkoztam az egyházmegyei kántorképzőre, amit már kispapként fejeztem be. Az érettségit követően egy fél évet hallgattam a Széchenyi István Főiskola településmérnöki szakán, majd kántorkodtam a győri Szentháromság-templomban. Ez idő alatt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy a papi hivatást választom.

– Alig több mint tíz évvel ezelőtt szentelték önt pappá Győrben. Milyen állomáshelyeken szolgált azt megelőzően, hogy Sopronba helyezte dr. Veres András megyéspüspök?

– A felszentelést követően Fertőszentmiklóson voltam káplán, majd itt, Sopronban, a Szent Orsolya Gimnáziumnak lettem az iskolalelkésze, püspöki biztosa. A soproni évet követően Bágyogszovát és a környező négy község következett, majd Peresznyén láttam el szintén négy község lelkipásztori teendőit. Innen az utam 2016-ban Fertőszentmiklósra vezetett, majd néhány hete ismét Sopron, ahová mondhatom azt is, hogy némiképp hazajövök. Édesanyám, bár nem soproni születésű, mégis soproninak vallja magát, hiszen a Rákóczi Ferenc utcában nőtt fel, és a szürkéknél volt annak idején elsőáldozó és bérmálkozó, így számára és természetesen számomra is külön öröm, hogy ebben a gyönyörűen felújított templomban is én láthatom el a papi szolgálatot.

– Hogyan fogadták önt a hívek, milyen tervekkel érkezett a Szent Imre-templomba?

– Nagyon jól tudom, hogy milyen érzés elköszönni Imre atyától, hisz a ballagást és az érettségit követően ezt személyesen én is átéltem és megtapasztaltam. Azzal a szeretettel szeretném az ő munkáját folytatni, amilyen szeretettel annak idején hozzánk és nyilvánvalóan a Szent Imre-plébánia híveihez is fordult. Fontosnak tartom, hogy ma egy lelkipásztor alázattal, felelősségtudattal és nem utolsó sorban nyitottsággal közeledjen a reá bízottak felé.