Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Soproni borünnep
Fotó: Griechisch Tamás

Soproni borünnep

| Munkatársunktól | Városi hírek

Az időjárás is kegyes volt az elmúlt hétvégén a XXVII. Soproni Borünnephez, ahol a hangulatot a hagyományoknak megfelelően Sopron Város Fúvószenekarának nyitókoncertje alapozta meg.

– A kékfrankos fővárosa számára rendkívül fontos alkalom a borünnep. Sopronban hosszú évek óta töretlen sikerrel rendezzük meg ezt az egész hétvégén átívelő eseményt, hiszen a főszereplő városunk bora, amely mindannyiunk büszkesége – mondta beszédében dr. Fodor Tamás polgármester. – E bor nemcsak a soproniaké, hanem az egész országé. A szőlőtermesztés és a borkészítés évszázados hagyományokkal bír a városban. A tapasztalatok szerint az utóbbi évek termékei is magas élvezeti értéket garantálnak.


A faházakban a Soproni Borút Egyesület 18 termelője várta remek borokkal a kikapcsolódni vágyókat. Miközben a színpadon a fúvószenekarok váltották egymást, egy-egy pohár soproni bor mellett remek lehetőség adódott a baráti beszélgetésekre is.


Az idei borünnep megnyitóját az Európai Borlovagrend Soproni Legációja közreműködésével tartották meg. Az ünnepségen jelen volt Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is.

Kapcsolódó cikkek