A selmeci akadémia utolsó tanévére mintegy négyszáz hallgató iratkozott be, akik nagyrészt a frontot megjárt vagy éppen onnan visszatérő egykori hallgatók voltak. Az előadások 1918. október 6-án kezdődtek, amikor dühöngött a városban a spanyolnáthajárvány, a cseh csapatok pedig egyre közeledtek. Pesten kitört a forradalom, egyre nagyobb volt a bizonytalanság a hallgatóság körében, majd november 18-án a pénzügyminisztertől az alábbi szövegű levelet kapta Réz Géza rektor: „…az

előadások és a gyakorlatok szüneteltetésére vonatkozó intézkedéseit jóváhagyólag tudomásul veszem és felhívom Rektor urat, hogy komoly veszély esetén további rendelkezések bevárása nélkül is tegyen meg minden szükséges intézkedést a legfontosabb iratok és tárgyak idejekorán való megmentésére.”.

A főiskolások már ekkor elkezdték összepakolni az intézmény műszereit, bútorait, az értékes gyűjteményeket. A Pénzügyminisztérium szűkszavú táviratát december 5-én kézbesítették a főiskola gazdasági hivatalának: „Értéktárgyaknak a rektorral folytatott megbeszélés szerint való elszállításáról haladéktalanul gondoskodjék.”.

Az utolsó szállítmányt a hallgatók december 13-án csomagolták össze, s rakták föl az állomáson várakozó szerelvényre, majd elindították azt Budapestre, de a Hontnémetiben szolgálatot teljesítő állomásfőnök nem engedte azt tovább, ezért a felfegyverzett főiskolások, akik kísérték a vonatot, kénytelenek voltak erőszakot alkalmazni…

Néhány nap múlva a hallgatók utolsó csoportja is elhagyta a várost. „Árny borult Selmecre és árny borult az Alma Materre is. Eljött az utolsó, a legszomorúbb nap is. Míg nagy hangon békés elvonulásról szőttünk terveket, villámként csapott le a hír: Jönnek a csehek! … Nem aludt a város. Álmatlanul virrasztott mindenki. ... Soha város ilyen szomorú nem lehetett…” – írja Tempus című regényében Ruzsinszky László az utolsó selmeci órákat.

1919. január 2-án vonultak be a megszálló csehszlovák csapatok Selmecbányára, a katonai parancsnok pedig hamarosan be is záratta a főiskolát. Az elmenekült oktatók elsősorban Budapesten szerettek volna maradni, de szóba jött még Gödöllő is, ahol egyébként is tervbe volt véve egy gazdasági egyetem létesítése. A döntő pillanat az volt a főiskola életében, amikor Thurner Mihály polgármester – jó érzékkel – egy professzorokból álló küldöttséget meghívott Sopronba. A város nevében felajánlotta a megüresedett Károly-laktanya épületeit, ahol ideiglenes elhelyezést nyert az intézmény.

A főiskola Sopronban új otthonra lelt, rövid ideig a Károly-laktanyában, majd hamarosan az egykori Honvéd Főreáliskola épületeit vette birtokba – ezzel egy új fejezet kezdődött a professzorok, valamint a hallgatóság és természetesen Sopron életében is…

Programok

Az évforduló alkalmából több programot is szervez a Soproni Egyetem. „Sopron & Selmec 100” címmel kedden (lapzártánk után) ünnepi megemlékezést tartottak a Liszt-központban, melynek befejező része egy szalamanderes, fáklyás felvonulás volt, pénteken pedig nosztalgiavonat indul Budapestről Selmecbányára.