Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopron jövője

Jegyzet

Sopron jövője

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Az elmúlt napokban, hetekben számos jelentős politikus fordult meg városunkban, élükön a miniszterelnökkel.

Az egymást követő fórumokon ugyan központi kérdésként az aktuálpolitika, a háborúk és Magyarország biztonsága, a nemzet szuverenitása, illetve ezek megőrzése, valamint természetesen a közelgő parlamenti választás szerepelt, de mindegyiken hangsúlyosan szóba került Sopron jövője is. Ez azért fontos, mert akik erről beszéltek, azok fontos miniszterek. A külgazdasági és külügyminiszter Szijjártó Péter, az építési és közlekedési miniszter Lázár János, a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Navracsics Tibor, nem beszélve a kormányfőről, Orbán Viktorról. A beszélgetéseken elhangzottak megerősítették azt a soproni jövőfejlesztési koncepciót, amelynek középpontjában a logisztika áll, és amelynek alapfeltétele a közlekedési infrastruktúra további fejlesztése, mert az M85-ös gyorsforgalmi út megépítése csak az egyik, igaz, elengedhetetlen feltétele (volt) a fejlesztéseknek. A kormány, mint ezt mindegyik vendégünk megerősítette, támogatja ezt a koncepciót, és minden segítséget megad, hogy az elképzelések megvalósuljanak. A város földrajzi helyzete (közel Bécs és Pozsony), a GYSEV egyre nagyobb szerepvállalása a személy- és áruszállításban, a már megépült M85-ös, a 84. számú főút tervezett korszerűsítése, ahol szükséges, átépítése és négysávossá tétele mind-mind egy irányba mutat: váljék Sopron logisztikai központtá. S hogy nem csupán távoli jövőről beszélhetünk, arra bizonyíték, hogy már épül az ipari parkban az első raktárbázis.

Fentebb szóba került a 84. számú főút is, amelynek korszerűsítését stratégiai kérdésnek nevezte Navracsics Tibor. Nem véletlen, hogy már elkezdődött a tervezése. Erről Lázár János már korábban is tett említést. A 84-es nem csupán nekünk fontos, hogy gyorsabban és biztonságosabban elérjük a Balatont, hanem kiemelt turisztikai vonzata is van, hiszen megépülése esetén garantálható lenne, hogy az osztrák és a német, de akár a lengyel turisták is nagyobb számban jönnének a Balatonhoz, arról nem beszélve, hogy újabb gyorsforgalmi közlekedési kapcsolatot is jelentene Sopron mint logisztikai központ számára.

A város az elmúlt másfél évtizedben – és ezt senki sem vitathatja – letette a következő fejlesztési ciklus alapjait. A feladat most már a gazdaság erősítése, hozzáteszem, a turizmussal együtt. Mert a dolgok a gazdaságban is összeérnek, egyik feladat megoldása ösztönző hatással van a másikra is. A munkát tehát még korántsem fejeztük be, akad még tennivaló bőven.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Svédországból Sopronba

Svédországból Sopronba

2026. 04. 08. | Horváth Ferenc

– Sötétedés után nem mertünk kimenni az utcára a zaklatások és a fizikai erőszak miatt. Naponta fordult elő lövöldözés, robbantás, késes rablás. Szint...