Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Röviden

Röviden

| Városi hírek

Hírek

Városi Hírek

Népszerű egyetemfoglaló

Idén 13. alkalommal rendezték meg az Egyetemfoglaló vetélkedőt a Soproni Egyetem közgazdasági karán. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a gazdasági kérdésekre, és betekintést nyújtson a közgazdász szakma mindennapjaiba. A versenyre összesen 22 középiskolás csapat nevezett, a legtöbb résztvevő Sopronból, Győrből, illetve Szentgotthárdról érkezett. A megmérettetésen jól szerepeltek a soproniak, a Széchenyi-gimnázium Gleccser nevű csapata például összesítettben a harmadik lett. A legjobb előfeladat kategóriában szintén kaptak díjat a széchenyisek: az Adócsalók csapata első, a Fecsegő poszáták pedig harmadik lett.

Búcsú a Szent Margit-templomban

Szombaton tartották az Árpád-házi Szent Margit-templom búcsúját. Az ünnepi szentmisén Ignácz Miklósnénak átadták az Árpád-házi Szent Margit-díjat, amelyet a plébánia közösségéért végzett kiemelkedő munkájával érdemelt ki.

A szentmisén részt vett Juhász Adrienn, Abdai Zsolt, valamint Mágel Ágost önkormányzati képviselő is.

A biztonságos fűtésről

Lakossági tájékoztatót tartanak a biztonságos és gazdaságos fűtési módokról a Sopron és Vidéke Ipartestület székházában (Csengery utca 55.) január 31-én 16 órakor. Az előadó Vitéz János okleveles gépészmérnök, okleveles gazdasági szakmérnök, cserépkályha- és kandallóépítő-mester lesz.

Muck Endrére emlékeztek

Halálának 100. évfordulóján Muck Endrére emlékeztek. A Soproni Vándorok Túraegylet tagjai a Szent Mihály-temetőben lévő sírjánál mécsest gyújtottak, és a közelmúltban túrát is tartottak, ahol bemutatták a „soproni erdők atyja” munkásságát.

Jótékony Rotary bál

A soproni árva gyermekeknek gyűjtöttek idén a Rotary Club Sopron bálján. A szombati rendezvényen részt vett dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője is.

Múltunk és jelenünk

Soproni borvidék mobilapplikáció

Elkészült a Soproni borvidék hivatalos mobilalkalmazása, amely ingyenesen letölthető az App Store és a Google Play áruházból. A fejlesztés célja, hogy bárki, bármikor könnyedén felfedezhesse a régió legjobb borait, pincészeteit és izgalmas programjait – egyetlen érintéssel. Az applikációban szerepelnek a borvidék legújabb eseményei és hírei, megismerhetjük a helyi borászatokat, történetüket és szolgáltatásaikat. 


Kultúra, művészetek

Huszonöt éves korig ingyenes

– Január elsejétől tizenhat évről 25-re emelkedett a könyvtári beiratkozás díjmentességének korhatára – jelentette be dr. Farkas Ciprián. Mint a polgármester fogalmazott: segítséget jelent mindez a soproni egyetemistáknak is. Arra biztat minden fiatalt, hogy éljen a lehetőséggel és iratkozzon be a soproni városi könyvtárba.

Sport

Babosék búcsúztak

Babos Tímea a nyolcaddöntőben búcsúzott női párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar teniszező az amerikai Nicole Melichar-Martinezzel az oldalán vasárnap két szettben maradt alul a tajvani Hszieh Szu-vej és a lett Jelena Ostapenko harmadik helyen kiemelt egységgel szemben. Babos és Melichar-Martinez két hete negyeddöntőzött Adelaide-ben, az Australian Openen 13. kiemeltként két kört vettek sikerrel.

Érmes gyorskorcsolyázók az Eb-n

Jászapáti Petra aranyérmet szerzett a drezdai rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság 500 méteres versenyszámában vasárnap. A 26 éves szegedi versenyző a nők között az első magyar egyéni kontinensbajnoki címet nyerte, ugyanis korábban csak a női váltó tudott diadalmaskodni, még 2009-ben.

Ez a magyar küldöttség harmadik dobogós helyezése volt Drezdában: a vegyes váltóval olimpiai bronzérmes Jászapáti szombaton 1000 méteren és a női váltó tagjaként is ezüstérmesként zárt.

Soproni fiatalok

Nyolcéves a Macskakő

Szombaton ünnepelte nyolcadik születésnapját a soproni Macskakő Gyermekmúzeum. Az évforduló alkalmából ezúttal is színes gyermekrendezvényt tartottak. Számos interaktív program és kreatív foglalkozás biztosított felejthetetlen élményeket: a gyerekek készítettek díszes naptárt, kipróbáltak kártyás játékokat, rajzoltak, jelmezbe öltöztek és kvízjátékon vettek részt, amely után ajándék is járt. Az ünnepi programot a múzeumhoz kötődő művészeti társaság, az Örömcsoport stand up produkciója tette teljessé. A születésnap egyben nyílt nap is volt azoknak a családoknak, akik a jövőben itt szeretnék tartani a gyermekek születésnapi zsúrját.


Fotó és szöveg: Nagybodzsár Kamilla

 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek