Pinduri vásár ízorgiával

| Munkatársunktól

Egyszerre hagyományos és újszerű – szeptember 8-án 15–18 óráig tartják a 16. Restau­rant Dayt Sopronban, ezúttal az Esszencia kávézó alsó körteraszán.

A programon (ahogy lenni szokott) különleges, „mindenmentes” ételeket kóstolhatnak az érdeklődők a Soprofornó csapatától, de ugyanekkor megrendezik az első Pinduri Design Vásárt is. – A vásár célja, hogy a soproni és környéki tervezőket, művészeket összefogjam és adjak nekik egy bemutatkozási lehetőséget, hogy jobban megismerjük egymást – mondta Balázsi Anna szervező. – Többen közülük család mellett, anyukaként lettek vállalkozók, itt megoszthatjuk egymással az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat is. A vásáron több baba–mama márka is jelen lesz, de ékszertervezőkkel, hennafestővel és 3D-origami-készítővel is lehet majd találkozni. A rendezvény mindenkinek szól, aki fogékony a designra és a művészetekre. A szervező fontosnak tartotta kiemelni, hogy a program családbarát, a helyszín pelenkázóval, gyereksarokkal felszerelt, ugyanakkor babakocsival nem járható, ezért javasolja a hordozóeszközök használatát. A belépés ingyenes, az ételkóstolásért hozzájárulást fogadnak el.

Teljes verzió