Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Példamutató polgármester
Magas Ádám önkormányzati képviselő (b) és Csiszár Szabolcs alpolgármester Sopron város nevében koszorúzta meg Lackner Kristóf szobrát Fotó: Griechisch Tamás

Példamutató polgármester

| Munkatársunktól | Városi hírek

448 éve, 1571. november 19-én született Lackner Kristóf. A legendás polgármesterről születése napján, az elmúlt héten emlékeztek meg a Lackner Kristóf utcában álló szobornál.

A megemlékezés szónoka, ­Magas Ádám önkormányzati képviselő beszédének első felében röviden felidézte a városvezető életútját. – Nemcsak városépítőként, városszépítőként érdemes rá emlékezni, hiszen a kultúrát is nagy mértékben támogatta – tette hozzá a képviselő. – Munkássága például szolgálhat a ma embere előtt, hiszen jelenleg is számos nehézséggel kell megküzdeni, ugyanakkor a város napjainkban fejlődő pályára lépett. A fejlesztéseket pedig az új városvezetés is folytatja: épül az M85-ös gyorsforgalmi út, a Fertő tavon zajlik az ország legnagyobb turisztikai beruházása, s rövidesen befejeződik a Lenck-villa felújítása.  

Magas Ádám szónoklata után Savanyu Gergely, a Soproni Petőfi Színház művésze olvasott fel részleteket Lackner Kristófnak a Soproni Nemes Tudós Társaság megalapításakor elmondott beszédéből. A megemlékezés végén Csiszár Szabolcs alpolgármester és Magas Ádám Sopron város nevében megkoszorúzta Lackner Kristóf szobrát. A megjelent önkormányzati képviselők, intézmények vezetői, közéleti szereplők pedig egy-egy pálmaágat helyeztek el a szobornál.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek