Korszerű buszközlekedés
2023. 11. 29. | MunkatársunktólDecember 10-én lép életbe a korszerűsített és a mindennapi élethez jobban igazított buszmenetrend Sopronban.
Negyedik alkalommal tartotta meg a szakmák délelőttjét a Soproni Szakképzési Centrum. Sopronban négy intézménye öt helyszínén nyerhettek bepillantást a „kulisszák” mögé a pályaválasztás előtt álló általános iskolások.
„A jó szakma a siker titka”, „egy jó szakma felér egy diplomával” – e két állítást a Soproni Szakképzési Centrum két mottójának is nevezhetjük. Az SSzC vallja, hogy a jövő a szakképzésben, a piacképes szakmák és a biztos tudás elsajátításában van. – Van, akit semmiképpen sem beszélnék le a gimnáziumról, egyszerűen azért, mert olyan céljai vannak. Aki szakmát szeretne szerezni vagy akár szakirányú felsőoktatásban szeretne továbbtanulni, annak viszont bátran javaslom, hogy válassza a szakképzést – hangsúlyozta Kuntár Csaba, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója. – A pályaválasztás nagyon egyénre szabott: mindenki olyan iskolába menjen tanulni, ami az érdeklődésének, a belső indíttatásának megfelel, ahol a számításait, a jövőjét megtalálja!
Az SSzC nyolc szakképző intézményéből négy Sopronban található: a Fáy- és a Handler-iskola, a Vasvilla és a vendéglátó összesen 36 féle képzést kínál. A főigazgató elmondta, a turizmus–vendéglátás és a szépészeti ágazatok, a közgazdasági területek nagyon népszerűek, de például a mechatronikaitechnikus-képzésre is rendszeres a túljelentkezés.
– Szeretném még jobban megismerni a lehetőségeimet továbbtanulás előtt – mondta Pusker Leon pályaválasztás előtt álló diák a szakmák délelőttjén a Vasvillában. – Ide az informatika miatt jöttem, kipróbálom például a parkolást programozás segítségével. A logisztika világa is foglalkoztat, így a Fáyt is fel fogom még keresni.
A városban a szakképzési centrum négy intézményében öt helyszínen mintegy hetvenötféle programon vehettek részt a továbbtanulás előtt álló általános iskolás diákok. A 2023/24-es tanév szeptemberben induló képzéseire 2023. február 22-ig lehet jelentkezni.
Nyitott kapuk napja:
Folytatódnak a pályaválasztási rendezvények a szakképzési centrum iskoláiban.
November 16., szerda 15 óra: vendéglátó (SVK), Ferenczy J. u. 1–3.
November 21., 28., hétfő 16.30: Handler, Halász u. 9–15.
December 5., hétfő 17 óra: Fáy, online (fay.sopron.hu/felveteli)
December 7., szerda 16 óra: Vasvilla, Ferenczy J. u. 7.
December 10-én lép életbe a korszerűsített és a mindennapi élethez jobban igazított buszmenetrend Sopronban.